2015. június 26., péntek

Miért szükséges a klímaberendezések tisztán tartása? 3. – az autó

Nem csak az irodai és lakossági klímaberendezések tisztítása és tisztán tartása az elengedhetetlen, hanem az autóké is az.

Szakemberek mutatták ki, hogy a legtöbb gépjármű belterében a külső levegőből származó vírusok, baktériumok és kórokozók, valamint az autóban fogyasztott élelmiszerek maradékai által kialakult penészgombák is megtelepednek a berendezésen, melyek az egészségre ugyanúgy ártalmasak, mint a már említett különböző helyiségben lévő légkondicionálókban megtalálható mikroorganizmusok.

Több B2B webáruházban olyan klímatisztító és fertőtlenítő sprayt is megvásárolhatunk, amely segítségével a gépjárműben érezhető kellemetlen szagok megszüntethetőek. Használata nagyon egyszerű, mivel a sprayhez csomagolt csövet csak rá kell rakni a szórófejre, a másik oldalát pedig a nyílásokba kell helyezni. A palack tartalmát az összes nyílás között, vagy legalábbis a tisztítandó légbeömlő nyílások között szét kell osztania.

Ha ez megtörtént, akkor az autó fűtését a leghidegebb állásra kell állítania, majd ki kell szállnia az gépjárműből. A kívánt hatás érdekében az ablakokat és az ajtókat szükséges bezárnia. 15 perc eltelte után nyissa ki az autót, állítsa le a motort és jól szellőztesse ki a gépjárművet. Első kézből fogja tapasztalni, hogy a kellemetlen szag eltűnt, így a megtelepedett baktériumok és különböző egészségre ártalmas részecskék is eltűntek az autójából.





2015. június 10., szerda

Miért szükséges a klímaberendezések tisztán tartása? 2.

A klímaberendezés tisztításakor nem szabad megfeledkeznünk a kültéri egység tisztításáról sem. Ez a folyamat azonban házilag semmiféleképpen sem ajánlott!

Az utcafrontra kihelyezett kültéri egység drasztikusan több port kap, mint a benti elemek, továbbá az időjárási viszontagságoknak is meg kell, hogy feleljen. Gondoljon bele, hogy például tavasszal a virágzáskor mennyi pollen és por kerül a levegőbe. Ezek a részecskék mind a kültéri egység hőcserélőjére rakódnak. Ezért a klímaberendezések kültéri egységeinek legalább az ellenőrzése, de a tisztán tartása is elengedhetetlen.

A légkondicionáló berendezés beltéri egységén a folyamatos be- és kikapcsolások miatt pára képződés van. A berendezés működése közben nedvességet termel, akár hűtésről, akár fűtésről legyen szó. A nedves fémfelületek tökéletes táptalajt alkotnak a különböző baktériumoknak. Ha hosszabb ideig nem volt a klíma tisztítva vagy fertőtlenítve, akkor a gombásodás megindulása sem kizárt az egységben. Az elszaporodott mikroorganizmusok között nem csak baktériumok és gombák szerepelnek, hanem különböző vírusok is, amelyek szintén kedvelik a klímarendszer nedves, nehezen hozzáférhető részeit. A légáram ezeket a betegségeket okozó anyagokat a belső térbe juttatja. Ezeknek a részecskéknek a belégzése erős nyálkahártya irritációt, megfázáshoz hasonló tüneteket, fáradékonyságot, fejfájást, de akár allergiát vagy egyéb légúti megbetegedéseket is előidézhetnek.

A lakásokban használt klímáknál a Legionella baktérium, köznyelven a legionárius tüdőgyulladás legfeljebb a nem megfelelően elvezetett kondenzvízben telepedhet meg. A lakossági klímaberendezésekben a tisztítás hiányában inkább a penészgomba elszaporodása a valószínűbb, aminek spóráira viszont nagyon sokan allergiásak. Számos légkondicionálókat gyártó cég már kifejlesztett különböző szűrőberendezéseket és speciális bevonatokat, amik csökkentik a klímaberendezések elfertőződésének esélyét. Azonban ezeket is időnként tisztítani kell. A beltéri egységek és a szellőzőrendszer tisztítására sokféle vegyi aeroszol kapható, melyek közül néhány különböző online beszerzési platformon is megvásárolható. Egyéb lúgos vagy savas tisztítószerek alkalmazása a klímaberendezésekben károsodáshoz is vezethet.