A modern eszközök szinte már észrevétlenül kerülnek ki a piacra, mert annyira gyorsan, egymás után kezdik értékesíteni őket, hogy alig tudjuk követni őket. A 3D-Motion vezérlő is ilyen technológia lehet azoknak, akik nem figyelik állandóan a technika fejlődését.
Ez a vezérlő egy újfajta egér, ami a programokon háromdimenziós mozgást tesz lehetővé. Ez főleg a tervezőprogramokban és egyéb nem kétdimenziós alkalmazásokban nyújthat nagy segítséget. A vezérlő feje egy kis hengerre hasonlít, amit körkörösen tudunk mozgatni, így egy látványterv bemutatását egyszerű kivitelezni. A térbeli térképek és videojátékok használatához is remekül alkalmazható.
Fontos odafigyelnünk a választásunkkor, mert egy vezérlő nem mindegyik operációs rendszerrel kompatibilis. Több fajtája kapható, kisebb és nagyobb méretben is. Az egyik fajtához gombok is tartoznak, így nem kell a billentyűzethez fordulnunk, ha az alapfunkciókat szeretnénk használni rajta. Kényelmes kialakítása miatt használata hosszútávon sem megterhelő a kezünknek.
Ez az újszerű technológia elsősorban azoknak a cégeknek ideális, akik háromdimenziós programokkal foglalkoznak, de munkán kívül akár ünnepekkor, akár csapatépítésen egy videojáték használatához is remekül megfelel. Ezeken az alkalmazásokon kívül minden olyan funkciót betölt, amit egy hagyományos egér is, valamint térképek látképének háromdimenziós irányítására alkalmas.
2015. február 28., szombat
2015. február 19., csütörtök
Hogyan válasszunk fényképezőgépünkhöz megfelelő állványt?
Bármilyen rendezvény vagy esemény megörökítését biztonságosan, bemozdulás mentessé csak úgy tudjuk tenni, ha gépünket állványra helyezzük. Így elkerülhetjük a későbbi idegeskedés, ami abból származhat, hogy képeink bizonyos része életlen, vagy bemozdult lett. De vajon milyen állványt a legmegfelelőbb?
Vásárlás előtt fontos eldönteni, mire is szeretnénk használni. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen típusút választunk és az állványnak mekkora súlyt kell elbírnia. Terhelhetőség szempontjából két dologra érdemes az már az elején odafigyelni:

1. az állványhoz fixen van-e rögzítve a feje
2. van-e feje egyáltalán.
Ha a fej fixen rögzített, akkor a teherbírást a gyártók a fejre tehető maximális tömeg értékeként adják meg. Ha fej nélküli, akkor nekünk kell hozzá külön választanunk fejet és a gyártók azt a tömeget adják meg, amit az állványra maximálisan szerelhetünk. Minél nehezebb egy állvány, annál biztonságosabb és stabilabb.
Az állványok (most egy állványonra viszonyítva értem) méretei is különbözőek lehetnek. Az egyik méret az amikor össze van csukva az állvány. Ez határozza meg, hogy megvétel után milyen táskát érdemes választani hozzá. A másik méret azt mutatja, maximálisan mekkorára tudjuk kihúzni. Az a jó, ha az állvány kihúzott állapotban és a rá helyezett fényképezőgéppel együtt magasabb, mint a szemmagasságunk, ezzel is megkönnyítve egyes magaslati helyzetek fotózását.
Az állványfejeknek különböző típusát határozhatjuk meg, mint például gyorscseretalpak, gömbfejek, 3D fejek, panorámafejek, videofejek. Ezek különböző tulajdonságokkal rendelkeznek és egyesek meghatározzák a gép mozgási irányát is (3D fejek – három különböző tengelyen történik a forgatás).
Az állvány anyaga lehet alumíniumból és karbonból. A karbonból készültek könnyebbek, de drágábbak is.
A következő nagyon lényeges tulajdonság, amire érdemes odafigyelni, hogy mennyire nyitható az állvány lába és milyen a vége. Ha például a szabadban fotózunk, az ahhoz használatos állvány lábvégei jobb, ha hegyesek, mert ezt a talajba bele tudjuk szúrni. Viszont, ha inkább benti eseményeket örökítünk meg, akkor célszerűbb olyat választanunk, aminek gumis a lábvége. Természetfotózásnál elengedhetetlen az olyan állvány használata, amelyet talajszint közelében is kitűnően alkalmazhatunk.
Az állványok másik típusa a Gorillapod, ami úgyszintén háromlábú, de a hagyományos állványtól eltérően itt 9 kis műanyag gömbcsukló határoz meg egy lábat és ezek bármerre elforgathatóak. Tehát a lábakkal tetszőleges formát alkothatunk, így akár egy faágra is könnyedén feltekerhetjük. Ez a típus kis helyen elfér.
A monopod egy olyan típusú állvány, aminek csak egy lába van. Ennek köszönhetően könnyebbek és kisebbek. Akkor érdemes ilyet választani, ha hosszabb ideig nagy gyújtótávolságú objektívet használva, hatalmas területet akarunk fényképezni.
Végül pedig azt is jó, ha tudjuk, hogy akár a pici kompakt, vagy bridge gépünkhöz is beszerezhetünk állványt.

2015. február 4., szerda
Videokamera vásárlás
Céges vagy családi események? Szeretnéd, hogy emlékezetesek maradjanak? Nem mindegy, hogy milyen minőségben őrizzük meg őket! Ezért is nagyon fontos eldöntenünk, milyen videokamerát vásároljunk.
Az első kérdés ismét az, mire is akarjuk használni az eszközt. Nem mindegy, hogy filmet akarunk vele forgatni vagy csupán egy eseményt örökítünk meg. Persze az sem mindegy mekkora az eszközvásárlásra szánt büdzsé és, hogy milyen márkát válasszunk. Mivel sok típus és brand ismert, mint például a Panasonic, Sony, Fuji, Canon, JVC, ezért fontos, hogy jól válasszunk.
Tehát következhetnek a fontosabb technikai adatok. Milyen a kamera képérzékelője. Mivel ez egy olyan eszköz, ami a látott dolgokat olyan jelekké alakítja át, hogy azok elektronikusan feldolgozhatóak legyenek a képérzékelő kiemelt paraméter lehet. A képérzékelőnek két fő fajtája ismert a CCD és a CMOS. A CCD, egy elektronikai alkatrész, mely analógjeleket továbbít. A CMOS pedig egy integrált áramkör, mely analóg-digitális átalakítókat is tartalmazza. Ebből következik a kérdés, hogy mekkora legyen az érzékelő mérete. Például egy 1/5 coll-os vagy ettől kisebb egy hobbikategóriának fel meg, egy 1/3 collos pedig egy fél profinak, vagy profinak minősül.
Az is fontos lehet, milyen optikai zoommal rendelkezik a videokameránk, mennyire tudjuk az adott eseményt megközelíteni vele. Elengedhetetlen, akárcsak a fényképezőgépeknél, hogy ne keverjük össze az optikai és a digitális zoom fogalmát. A digitális zoom a vásárlásnál teljesen lényegtelen.
A vásárolt termék formája és kinézete is nagyon lényeges, hisz nem mindegy, hogy a leendő tulajdonosnak, hogyan fog a kezében elhelyezkedni. Egyes kamerák vízszintesek, mások függőlegesek, vannak kompaktok, de vannak ultrakompaktok is. Tehát mielőtt megvennénk az adott készüléket próbáljuk ki, hogy milyen érzés a kezünkben tartani.
Alapvető tudnunk, milyen video-formátumban készül el, majd a leendő film. Sok fajta ismert, ilyenek például a MiniDv (kazettás formátum, analóg kameráknál jobb minőséget ad), Mini DVD-R/RW (DVD-lemez szükséges hozzá, MPEG-2 felvétel), HD, Full HD. Egy digitális kameránál, a számítógépre való feltöltéshez szükséges egy csatlakozó kábel (például Firewire), amivel ezt megtehetjük.
Meg kell említeni még a memóriakártyát is. Ennek is több fajtája létezik, mint az MS (Memory Stick), MD (Micro Drive), SDHC, Secure Digital SD. Különbség csak abban található, mekkora a mérete és mennyire kompatibilis az adott kártya a kamerával. Végül pedig, a kényelmesség szempontjából, érdemes beszereznünk egy állványt, mert így elkerülhetjük az esetleges bemozgásokat, remegéseket is.

Címkék: B2B, beszerzés, beszerzők, e-shop
B2B,
beszerzés,
kamera,
Panasonic,
vásárlás,
videókamera,
webshop
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)