Sok embernek megfordul a fejében, hogy kerti partit szervezzen a munkatársainak. Elhívjon minden kedves kollégát, hogy a felelősségteljes munkahelyi légkört kicsit megtörve, elengedhessék magukat, és együtt szórakozzanak egy keveset.
Látszólag ez nem nehéz dolog, hiszen csak eltervezzük, hogy kiket hívunk meg, ételt, italt, hangulatot teremtünk, és máris kész egy tökéletes parti alapja. (A többi már csak a társaságon múlik…).
Bármilyen egyszerűen hangzik, szó sincs arról, hogy minden megy, mint a karikacsapás. Bármilyen egyszerűen hangzik, rengeteg apró dologra kell összpontosítani, figyelni egy ilyen esemény megszervezésekor. Fontos mindenki számára, hogy saját magát is kellemes fényben tüntesse fel a kollégái előtt, ugyanakkor a folyamatos görcsölést is el kell felejteni emiatt.
Ebben a rövid bejegyzésben próbálunk tanácsokat adni, és elmondani, hogy mik a parti legfontosabb kellékei, amelyek semmi esetre sem hiányozhatnak egy szuper partiról.
Az első lépésekben az a meghatározó, hogy hány embert akarunk hívni a buliba. Ez határoz meg mindent, ehhez igazítjuk az étel, ital mennyiségét, a helyszín biztosítását. Először be kell szereznünk az evőeszközöket (legjobb a műanyag ebben az esetben), papírtányérokat. Semmi esetre sem ajánlunk rendes tányérokat, mert nem szerencsés, ha egy buliban arra kell figyelni, ki töri össze éppen a féltett porcelán tányérjainkat.
Mindenképpen szerezzünk be valamilyen ropogtatni valót, ami előételként is szolgálhat, amíg nincs tálalva a „főétel”. Lehet ez akár ropi, keksz, chips, diákcsemege.
Gondoskodjunk megfelelő mennyiségű italról. Tapasztalatból lehet tudni, hogy eléggé kínos az, amikor nincs elég ital a bulira. Inkább többet vegyünk mindenből, és a végén még maradhat is. Az is fontos, hogy mindenféle ital legyen. Cukros, cukormentes, sör a férfiaknak, és a további alkoholok ízlés és a buli minősége szerint. Ne feledkezzünk meg a kávéról sem, hiszen manapság sok ember iszik étkezés után, ha csak az ízéért is.
Ha kerti partit szervezünk, márpedig nyáron miért tennénk másképp, figyelnünk kell arra, hogy a kicsit nomádabb étkezési módok mégse legyenek annyira nomádok. Gondolunk itt arra, hogy a kerti grillezéshez, esetleg állva evéshez megfelelő mennyiségű szalvétánk legyen, hogy ne legyen mindenki könyékig ételszaftos.
Még egy plusz ötlet, amivel nem lőhetünk mellé ebben a melegben: ha van otthon fagylalt. Természetesen ehhez szükséges a megfelelő, gusztusos tálalás is. A kis tálka, amibe lehet szedni, és olyan szedőkanál, amellyel még a huszadik ember is szedhet anélkül, hogy egy összefagyizott kanállal kellene bajlódnia.
És egy érdekesség: a jégpohár-szett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése