Szatmáry Kristóf, az NGM gazdaságszabályozásért felelős államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a kereskedelemfejlesztési pályázatot tavaly októberben hirdette meg a tárca. Az eredetileg 300 millió forintos keretre összesen 174 pályázat érkezett, 2,5 milliárd forintos támogatási igénnyel.
A 600 millió forintra megemelt keretből további 33 pályázó kap támogatást - mondta az államtitkár. Szatmáry Kristóf hangsúlyozta: a kormány célja a kkv-k versenyképességének javítása, exportképességük növelése. Emlékeztetett arra, hogy a korábbi években a Nemzeti Külgazdasági Hivatallal közösen ugyancsak indított kereskedelemfejlesztési pályázatot az NGM, ez 2013-ban kibővült és átalakult. A tavaly ősszel meghirdetett pályázat célja a magyar termékek és szolgáltatások versenyképességének javítása, a hazai kkv-k értékesítési, beruházási és befektetési lehetőségeinek bővítése volt - mondta. A pályázaton elnyert összeg az exporttapasztalatokkal rendelkező vállalkozásokat az üzleti együttműködés további bővítésében, új piacokon való megjelenésben segítheti, míg a kezdő cégeknek az első lépések megtételében segít a külpiacon.
Szatmáry Kristóf elmondta: bíznak abban, hogy a keretösszeg emelésével több tucat magyar kkv kap lehetőséget arra, hogy versenyképes termékével a külpiacokon is megjelenjen, és ezzel járuljon hozzá a nemzetgazdasági bővüléshez. Az NGM által a sajtótájékoztatón kiadott közlemény szerint a pályázók eszközbeszerzésre, áruszállító gépjármű beszerzésére, személyi állomány fejlesztésére, ingatlan beruházásra, valamint kutatás-fejlesztési tevékenységre együttesen és külön-külön is nyújthatnak be pályázatot. A pályázónak vállalnia kell, hogy a projekt befejezési évét követő 3 üzleti évben a pályázat keretében alkalmazott munkavállalói létszámot megtartja. Vállalni kell a cégeknek azt is, hogy a projekt befejezését követő második év végére az értékesítési nettó árbevételének exportból származó részét 5 százalékkal növeli a projekt benyújtását megelőző évhez képest.
A pályázatok keretében igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege legalább 2, legfeljebb 60 millió forint volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése