A következő címkéjű bejegyzések mutatása: laptop. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: laptop. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. március 4., kedd

Az egész világon értékesített személyi számítógépek eladott mennyisége tovább csökken

Az International Data Corporation (IDC) számítástechnikai és távközlési piackutató vállalat felmérése szerint az előző, 2013-as évhez képest további 6,1 százalékkal esett vissza a személyi számítógépek (PC) eladása, elérve az eddig rögzített valaha mért legnagyobb csökkenést.

Ez azonban nem volt meglepetés a piac méretét becslő szakemberek számára, ők ugyanis ennél a mértéknél többet jósoltak az előző évre. A problémát továbbfokozza az is, hogy a lefelé irányuló trend folytatására számítanak a szakértők.

A laptopok és PC-k eladásainak forgalma 2012-ben még csak 4, 2013-ban már viszont 9,8 százalékkal mérséklődött, a várt 10,1 százalékhoz képest. Az összes eladott mennyiség 315,1 millió értékesített árucikket jelent.

A következő években is folytatódik ez a tendencia: 2014-re 6,1 százalékos fogyásra számítanak, amely volumenben kifejezve az jelenti, hogy ez a mérték 300 millió alá, 295,9 millióra fog esni. Egy évre rá, 2015-re azonban az apadás nagysága mérséklődni fog, az egy százalékot sem fogja elérni az IDC becslései szerint. 2018-ra az eladott mennyiség 290 millió darab körül fog mozogni.

Az elmúlt évtizedek keresletnövekedését a feltörekvő országok fejlődésével lehetett magyarázni, ahogy egyre inkább elterjedt az általános számítógép-használat a nagy népességszámú régiókban is.

Manapság azonban megváltozott keresletszerkezettel működnek a fent említett térségek, amely a legyengült gazdasági helyzetüknek és a torzult technológiai beszerzési preferenciájuknak köszönhető. „Az elkövetkező években, a feltörekvő térségekben a keresletnek a fejlett piacokénál kisebb mértékű csökkenésére számítunk, de a legjobb esetben is zéró-közeli növekedésre" – emelte ki Loren Loverde, az IDC alelnöke.