Az egyik, Vidékfejlesztési Értesítőben publikált irányelv célja az, hogy a kézműves módszerrel készült termékeket egyértelműen el lehessen különíteni az ipari szinten előállított élelmiszerektől. Ez a rendelkezés sok más mellett magába foglalja a fűszerpaprika őrlemények minőség szerinti csoportosítását is.
A fent említett árucikkre vonatkozó irányelveket két kategória szerint osztották fel; az egyik az alapkövetelményekről, a másik a különleges fűszerpaprika előállításának követelményeiről szól. A hagyományos magyar elnevezéseket is megtartották, az I. osztályú őrlemények mellett a „csemege”, a II. osztályú termékek mellett az „édesnemes” feliratú címke lesz látható.
Ahhoz, hogy egy fűszerpaprika magasabb minőségi fokozatot nyerjen el, szigorúbb követelményeknek kell megfelelnie. Így például fontos, hogy a csomagolásra rákerüljön a „kézi készítésű” felirat is. Ehhez elengedhetetlen, hogy az előállítás a megfelelő feltételek mellett történjen, azaz a kitermelt paprikák valódi kézi-szedésűek, csumázottak és nem géppel szárítottak. A csomagolásnak továbbá tartalmaznia kell a fűszernövény termesztési helyét, illetve jellegét abban a tekintetben, hogy a termék édes, enyhén csípős, csípős vagy nagyon csípős kategóriába esik.
A nyilatkozatban foglaltak rávilágítanak az elmúlt évtizedben világszerte elterjedt nézetre, mely szerint az élelmiszerekben található transzzsírsavak mennyiségét korlátozni kell annak érdekében, hogy ez ebből adódó szív- és érrendszeri betegségek a minimálisra csökkenhessenek. Ezt elősegítő intézkedést vezetett be az egészségügyi tárca, amely az élelmiszerekben felmerülő transzzsírsavak volumenét és a transzzsírsav alapú ételek forgalmazását korlátozza, továbbá nyomon követi az állampolgároknak azon étkezési szokásait, amelyek elfogyasztásával az említett zsírsav a szervezetükbe kerül.
Az új rendelkezés azt is biztosítja, hogy az élelmiszeripari piac szereplői és a hatóság ugyanolyan módszerrel vizsgálja meg a legyártott termékek transzzsírsav tartalmát, és a bennük természetesen előforduló transzzsírok korrekcióját azonos mértékben tartsa szem előtt.
Létrehozták az első hagyományőrző, magyar cukrászipari termékek szabványát is. Ez alapján jövő év január elsejétől előre meghatározott összetevőkből és konkrét recept szerint kell elkészíteni a tradicionálisan magyar süteményeket, úgymint a Dobos tortát, az Esterházy-tortát, a rigójancsit, az indiáner fánkot, a krémest és a francia krémest.
A tartósítóipari ételek szabályozását is előírja a Magyar Élelmiszerkönyv. Ezek között az irányelvek között a legfontosabb paragrafus a hőkezelt élelmiszerekre irányul. Ide lehet sorolni a gyümölcs- és zöldségbefőtteket, konzerveket, lekvárokat és szörpöket, valamint különböző gyorsfagyasztott zöldségeket és gyümölcsöket.
Az új rendelkezések betartásáról az élelmiszerlánc felügyeleti hatóságok fognak gondoskodni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése