Az athéni gálavacsorán kihirdették az 2013/2014. évi Európai Üzleti Díjak Program nyerteseit.
Az RSM International által szponzorált 2013/2014. évi Európai Üzleti Díjak (European Business Awards [EBA]) 13 nyertesét egy Athénban megrendezett zártkörű díjátadó ünnepségen, amelyen európai üzleti vezetők, politikusok és tudósok vettek részt. A rangos üzleti versengés, amelyben 31 országból több mint 17.000 vállalkozás vett részt, a tíz kategória nyerteseinek kihirdetésével és az idén szerte Európából több mint 93.000 közönségszavazattal Európai Közönségbajnokának választott vállalat megnevezésével zárult.
Az RSM két további díjat is odaítélt: az Elnöki különdíjat és az Életműdíjat. Jean Stephens, a nemzetközi könyvvizsgáló, adószakértő és tanácsadó cég, az RSM vezérigazgatója, elmondta: "E díjak célja, hogy elősegítsék, elismerjék és bemutassák a kiváló üzleti teljesítményt, és hozzájáruljanak egy erősebb európai üzleti közösség létrehozásához. A kiemelkedő vállalkozó szellem, az innováció és az üzleti siker, amely az idei év nyerteseit jellemzi, igazolja azt, hogy nehéz piaci feltételek közt is van lehetőség az előrelépésre. A nyertes cégekre joggal lehet büszke az országuk, és mi a részünkről további sikereket kívánunk nekik a jövőben." Adrian Tripp, a European Business Awards vezérigazgatója hozzátette: "A finalisták hosszú utat tettek meg, amíg eljutottak idáig: a tavalyi benevezést követően háromfordulós értékelés, majd kétfordulós közönségszavazás után kerültek be az athéni döntő fordulóba, amely során végül kiválasztottuk a legjobbak legjobbjait. Reméljük, hogy számos vállalkozás tanul majd ezekből a sikerekből, és a levont tanulságokat felhasználja arra, hogy sikerre vigye saját elképzeléseit. Őszinte szívvel gratulálok az összes nyertesnek." A tíz kategória győzteseit tekintélyes európai üzleti vezetőkből, tudósokból és vállalkozókból álló zsűri választotta ki. A különböző fordulókban a versenyző cégeknek írásos anyagokat és videofilmeket kellett beadniuk, és személyes interjúkon is részt vettek. Az idei évben hetedik alkalommal meghirdetett Európai Üzleti Díjakért folyó versenybe az összes EU tagországból, valamint Törökországból, Norvégiából és Makedóniából is neveztek be vállalkozások. A versenyző cégek összesített árbevétele meghaladta az 1 billió eurót, az általuk megtermelt nyereség pedig több mint 50 milliárd eurót tett ki. Az EBA programot elindítása óta támogatja és népszerűsíti fő szponzorként az RSM, a világ hetedik legnagyobb könyvviteli tanácsadó hálózata, az európai piacok egyik vezető tanácsadó cége. Az EBA program iparágaktól független megmérettetés, amelynek célja az európai üzleti közösség tagjai által nyújtott kiváló teljesítmény, a legjobb gyakorlat és az innováció elismerése, terjesztése. A program összekapcsolja a legjobb európai vállalkozásokat, függetlenül attól, hogy melyik országban vagy iparágban tevékenykednek vagy mekkora méretűek, és élő fórumként szolgál a párbeszéd és viták számára, melyek nyomán alakot öltenek az európai üzleti közösségben érvényesülő jövőbeli trendek. Az EBA szponzorai közt megtalálható a Milicom, az UKTI, az Infosys és a BP Target Neutral is. A NYERTESEK Kategória Nyertes Ország ===================================== ======================= ================== RSM Év Vállalkozója Díj AirSpeed Telecom Írország ------------------------------------- ----------------------- ------------------ UKTI Innovációs Díj Olea Medical Franciaország ------------------------------------- ----------------------- ------------------ Millicom Környezetvédelmi és RTR Rete Rinnovabile Olaszország Vállalati Fenntarthatósági Díj ------------------------------------- ----------------------- ------------------ Ügyfélközpontúsági Díj World First Egyesült Királyság ------------------------------------- ----------------------- ------------------ Az Év Munkáltatója Díj Jaba Recordati S.A. Portugália ------------------------------------- ----------------------- ------------------ BP Target Neutral Év Növekedési NNG Magyarország Stratégiája Díj ------------------------------------- ----------------------- ------------------ Import/Export Díj Consentino Group Spanyolország ------------------------------------- ----------------------- ------------------ Infosys Év Vállalkozása Díj ARVENTO MOBILE SYSTEMS Törökország [forgalom: 0-25 millió euró] ------------------------------------- ----------------------- ------------------ Infosys Év Vállalkozása Díj Galenicum Health S.L. Spanyolország [forgalom: 26 150 millió euró] ------------------------------------- ----------------------- ------------------ Infosys Év Vállalkozása Díj B2X Care Solutions GmbH Németország [forgalom: 150+ millió euró] ------------------------------------- ----------------------- ------------------ Európai Közönségbajnok Skroutz S.A. Görögország ------------------------------------- ----------------------- ------------------ Elnöki különdíj Diamantis Masoutis S.A. Görögország ------------------------------------- ----------------------- ------------------ Életműdíj Magna Marine Inc. Görögország ------------------------------------- ----------------------- ------------------
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése