2014. július 13., vasárnap

A nyugat-európai cégek bölcsebbé váltak

Az Atradius Fizetési Szokások Barométerének 2014-es kiadásából kiderül, a nyugat-európai cégek összeszedettebbek a számlák fizetésében illetve behajtásában, üzleti partnereik kiválasztásakor pedig sokkal elővigyázatosabbak lettek, emellett az általános fizetési morál is javul. Ennek ellenére nem árt óvatosnak és körültekintőnek lenni, ugyanis a 2014-re várt minimális mértékű gazdasági fellendülés gyenge lábakon áll, ez pedig csődhöz is vezethet.

A nyugat-európai cégek tanultak az elmúlt évek negatív tapasztalataiból, ugyanis az Atradius Fizetési Szokások Barométer felmérései alapján megállapítható, hogy a 13 nyugat-európai országra kiterjedő kutatás szerint a cégek 2014 első negyedévében eladásaik értékének már csak 42,4 százalékát adták hitelbe, szemben a tavalyi 45 százalékkal.

Egy újabb pozitív fejlemény, hogy ma már 5 nyugat-európai cég közül 3 használ valamilyen követeléskezelési eszközt. A leggyakoribb a fizetési felszólítás kiküldése, (46,2 %), a céginformáció beszerzése (43,3 %), valamint a valamilyen fedezett/biztosított fizetési kérése (36,7 %).

Vanek Balázs, az Atradius Hitelbiztosító országigazgatója szerint figyelemre méltó, hogy a legfrissebb felmérések szerint a nyugat-európai vállalkozások mennyivel tudatosabban kezelik a pénzügyeiket, beleértve a kintlévőségüket is tavalyhoz képest. Az adatokból kiderül, hogy a cégek gondosabban válogatják meg a partnereiket, nem szállítanak ismeretlen cégeknek hitelbe, és nagyobb arányban alkalmaznak követeléskezelést.

Vanek Balázs szavait alátámasztja, hogy a kintlévőségek átlagos forgási sebessége (DSO) 2014-ben 52 nap, szemben a tavalyi 56,6 nappal. Habár a nyugat-európai vállalatközi számlák értékének 37,6 százalékát késve fizették, a 90 napon túli tartozások aránya ezzel szemben nagymértékben javult.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése