A
pendriveok története a kétezres évek elejéig nyúlik vissza.
A 2000 áprilisában megjelenő USB 2.0-ás változat már 480 Mbps-re volt képes, az új eszköz az összes régit kitaszította a piacról. Nyolc évvel később az USB 3.0 is megjelent, melynek sebessége már 4,8 Gbps volt. A pendrive-ok mára elszaporodtak: kis méretűek, könnyen hordozhatóak, a sérüléstől biztonságos kapszulák védik, és ma már hatalmas méretű adathordozókat is találhatunk köztük.
Érintőképernyő technológiájának alapjai az 1960-as évekbe nyúlnak vissza, de igazi fellendülést az 1990-es években a PDA eszközök megjelenése hozta, ami után a GPS-t használó
érintőképernyős navigátorok (PNA), majd az okostelefonok, hordozható médialejátszók és táblagépek kifejlesztésének köszönhetően sikerük töretlen maradt.
1971-ben a
kentucky-i egyetemen tanító dr. Sam Hurst kifejlesztett egy érintőszenzort, ami
habár nem volt átlátszó, de mérföldkő volt a technológia fejlesztésében. Az 1974-ben Hurst által alapított Elographics cég végül kifejlesztette
a már átlátszó érintőképernyőt és 1977-ben elkészítette az első igazi rezisztív
technológiát, ami évtizedekig a legnépszerűbb megoldás volt. A 90-es
években elindult az első érintőképernyős úgynevezett „marokkészülékek” forgalmazása.
1993-ban az Apple piacra dobta Newton PDA nevű
készülékét. Még ebben az évben az IBM is árusítani kezdte Simon
personal fantázianevű telefonját, amelybe építettek egy érintőképernyő
vezérelte egységet (naptár, jegyzetelési, stb. funkciókkal). Így, elsőként
ötvözték a telefont és az érintőképernyőt.
2002-ben a Microsoft
táblagépe még érintőceruzával működött, de az igazi nagy változást az iPhone 2007-es
megjelenése hozta, amikor az Apple cég komoly fejlesztéseket végzett az
érintőképernyővel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése