Ceruzák és fajtái II.

A ceruza fajtái

Mint azt bizonyára sokan tudják különböző jelzések vannak feltűntetve a grafitceruzákon. Ezek azt mutatják, hogy melyik írószernek milyen a keménysége és mire ajánlatos használni. 
Fontos tisztázni, hogy ceruzáknál a keménység a karcolási keménységet jelenti.

Keménységtől függően a ceruzákat 9H-tól 9B-ig, 10H-tól 8B-ig valamint 9H-tól 8B-ig osztályozzák. Itt a H jelentése hard, mint kemény, a B az angol black rövidítése. Van egy úgynevezett F jelölés is, ami a „finomságot” jelenti és az angol a fine szóra vezethető vissza.

H-H9 a legkeményebb típus, ezt műszaki rajzokhoz, vázlatkészítésre érdemes használni. Ha eszközválasztásunk a H-H9 közé esik, akkor írásunk karcolni fogja a papírt, mély nyomot hagy rajta, azonban a nyom nem maszatolódik, a ceruza pedig kevésbé kopik, ritkán kell hegyezni. Viszonyításképp a H3 keményebb, mint a H2 és így tovább. Vonalvastagsága általában 0,25 mm.

A HB jelzés szintén egy keményebb fajta ceruzát jelöl, amely átmenet a H-s és B-s ceruzák között és alkalmas írásra, de már rajzolásra is kiváló. Vonalvastagsága: 0,35 mm. Lágyabb benne a grafit, így a ceruza is gyorsabban kopik, szükséges a gyakoribb hegyezés.

B-B9 a puhább ceruzák típusába tartozik, árnyékolásra tökéletes, de kisiskolások számára is könnyű vele írni. Ezek a ceruzák gyorsan kopnak, sűrűn kell őket hegyezni és a nyom is maszatolódik. Ha több rétegben szeretnénk felvinni valamit a papírra vagy satíroznánk, akkor is érdemes B-s ceruzát használni például B4, B6, B8-at, mert a grafit természetéből ered, hogy soha nem lesz egészen fekete színű, csak sötétszürke. Ráadásul, minél több rétegben viszünk fel valamit annál jobban fog csillogni. B2-B8 jó a tónusozáshoz is, azért mert puhább és a B sötétebb fajta, mint a H vagy a HB. Egy B4-es ceruza mindig puhább, mint egy B3-as ceruza. Vonalvastagsága 0,7 mm körüli.

Népszerű márka napjainkban a Koh-I-Noor, Faber-Castell, Ico és a Stabilo, melyeket mindannyian ismerünk.

Már a XVIII. században rájöttek, hogy különböző keménységű ceruzákat tudnak létrehozni, de azt, hogy az agyag és a grafit mellé festéket is keverhetnek csak 1874-ben fedezték fel. Ekkor találták fel a tintaceruzát, amely a XX. századi színes ceruzák őse és ma már a szivárvány összes színében kaphatóak. A bennük lévő grafit lehet vastagabb vagy vékonyabb, annak függvényében mekkora felületet szeretnénk kiszínezni.

1940 körül Japánban Tokuji Hayakawa alkotta meg a nikkelborítású töltőceruzát, amit nem kellett kihegyezni, mert nem kopott el és mindig kemény maradt a hegye, így hamar közkedvelté vált. Ma már a rotring korszerűbb és hétköznapibb ennél.

1970 körül terjedtek el a mechanikus ceruzák, a rotringok. Ezek fém, illetve műanyag borításúak lehetnek, ezekbe kell beletölteni a különböző vastagságú, milliméter vékonyságú grafithegyeket. Ezek a fajta ceruzák írásra, jegyzetelésre alkalmasak, de sokan ajánlják vázlatolásra is. Nehezebb kiradírozni, mint a hegyezhető ceruzákat.

A legismertebb ceruzatípusokon kívül találkozhatunk még szilárd grafit ceruzával, amit famentes ceruzának is szoktak nevezni és sajátossága, hogy nincsen burkolta. Elsősorban művészeti célokra használatos, de kiválóan lehet vele rajzolni és különböző grafikai hatásokat elérni vele papíron. Hegyezésükkor csak grafitpor keletkezik, amit árnyalásra is fel lehet használni

Létezik még pasztell ceruza, amivel úgy rajzolhatunk, mint krétával továbbá olyanok, amikkel ha írunk, utána írásunkat nem tudjuk kiradírozni. Ezek a kitörölhetetlen ceruzák. Kaphatók továbbá a jól ismert ácsceruzák és a rövid, olcsó golf ceruzák is.

Ceruzák és fajtái I.

A ceruza eredete

A ceruza őse az ólomvessző, latinul cerussa, az ólomfehér szóból ered. Később az ólom helyett a lágyabb ónvesszőt foglalták fatokba. Erre vezethető vissza a magyar neve, író-ón, amiből később irón kifejezés lett.

Egy idő után nem csak ólomból, hanem fémezüstből, faszénből és krétából is faragtak írószerszámokat. A szén egy származékát, a grafitot egy angliai feltaláló fedezte fel Seathwaite völgyben 1564-ben, és rövidesen megjelentek az első ceruzák is a félszigeten. 1761-ben Kaspar Faber, a Faber-Castell cég alapítója Nuremberghez közel kezdett ceruzagyártásba és a nevével fémjelezett termékei mai napig forgalomba vannak. Majd Hardtmuth osztrák és Conté francia kutatók újításai forradalmasították a ceruzagyártást.

Nicholas Conté francia feltaláló jött rá elsőként arra, hogyha a grafitport agyaggal összekeveri, akkor az így kapott anyaggal könnyebben és szebben lehet írni, továbbá azt is megfigyelte, hogy a keverék arányainak változtatásával a ceruza keménységén is lehet változtatni. Találmányát, a grafitceruzát először 1795-ben szabadalmaztatta és ő is egy fából készült foglalatba helyezte a grafit és az agyag kiégetett keverékét.

Ezzel a technikával ma is, bármilyen keménységű ceruzát elő lehetett állítani, amely a művészek és a rajzolók számára is igen hasznos. A finomabb ceruzabelek előállításánál nagy gondot fordítanak a grafit felaprítására, tisztaságára, hisz a ceruzavonalak egyenletességére és fedőképességére igen jó hatással van, ha a grafit kristályos szerkezete épen megmarad, és szennyeződéseket sem tartalmaz.

Amikor a grafit annyira elterjedt, hogy előállításához nem volt elegendő természetes alapanyag, a kutatók a mesterséges grafit előállítására kényszerültek rá. Acheson kísérletezte ki, hogy a grafit a szilíciumkarbid hő okozta bomlásos reakció révén jön létre. Az így felfedezett mesterséges grafit rendkívül, tiszta nem is véletlen, hogy jelentősége megnőtt.

A ceruza fa burkolatát hársfából és égerfából, vagy különböző fenyőkből állították elő, de később ezt is mesterséges anyagokkal kellett pótolni. Napjainkban már ez a burkolat lehet műanyagból is, így lehetővé vált a ceruzákat hajlítgatni, formázni. Méretüket illetően is lehetnek hosszabbak, rövidebbek, alakjukat tekintve akár háromszög, hatszög vagy a hagyományos kerek forma is.