Cégtörlési rekord a második negyedévben

Az Opten céginformációs szolgáltató állítása szerint 2014 második negyedévében a cégbíróság összesen 10 297 céget törölt.

A cég adatai szerint 12 százalékkal nőtt a megszűnések száma az előző negyedévhez, és 13 százalékkal a tavaly ilyenkor mért adatokhoz képest.

A cégtörlések száma minden mért időszakban egyre magasabb, 2014 első felében 19 615 törlést regisztráltak, ez 10 százalékkal magasabb, mint a 2013 második felében mért adat. 2013 első felében 15 534 céget töröltek.

2014 második negyedévében a törlések felét a cégbíróság rendelte el felszámolási eljárás eredményeként.

Az Opten ügyvezető igazgatója, Tóth Tamás elmondta, bíztató jel, hogy a felszámolási eljárást követően megszűnő cégek száma egyre csökken, tehát kevesebb az olyan cég, amely kifizetetlen adósságot hagy maga után, ez pedig a gazdaság stabilizálódását segítheti elő.

A magyarországi cégalapítások száma ismét visszaesett az előző negyedévi növekedéshez képest.

Vásárlási szokások

Egy újonnan végzett felmérésből kiderült, a magyar vásárlók inkább a családias, lakóhelyük közelében lévő bevásárlóközpontokat részesítik előnyben, mint az óriásplázákat, mindemellett szívesebben vásárolnak a megszokott, régebbi központokban, minthogy az interneten vegyék meg a számukra szükséges termékeket.

A CBRE 21 európai és közel-keleti országra kiterjedő felmérésében, 21 000 fogyasztót faggattak vásárlási szokásaikról, melynek eredményeképpen kiderült, hogy a vásárlók többsége szívesem rója a felújított plázákat, és előszeretettel keresi fel az új üzleteket vagy a már ismert, kedvenc márkák bővített boltjait. Elmondható, hogy a vásárlók túlnyomó része örül ha például kedvenc bevásárlóközpontja átalakításáról, vagy éppen felújításáról van szó, azonban a magyar vásárlóknál kiemelkedően magas volt azok aránya, akik nem érzékeltek újítást az elmúlt években, ezért különösen érzékenyek vagyunk bárminemű pozitív változásra.

A plázákkal kapcsolatos vásárlói preferenciák terén nem meglepő, hogy az árszínvonal, a tisztaság, a biztonság és az ingyenes parkolási lehetőség végeztek az élen, mellyel minden ország fogyasztói egyetértettek. A korosztályok megoszlása alapján azonban jól megfigyelhető egy adott preferencia is: míg a fiatalabbak jobban értékelik a boltok kínálatát (például éttermi kínálat) és az olyan különböző kiegészítő szolgáltatások jelenlétét, mint az ingyenes WiFi lefedettség, addig az idősebb vásárlók számára az ingyenes parkolás bír kiemelkedő vonzerővel.

A felmérés során három, jól elkülöníthető csoport rajzolódott ki:

1.   a „pláza-társadalmak”, ahol a fogyasztók élményt és újszerűséget várnak el a plázáktól: ilyenek a dél-európai országok, Írország, valamint Románia

2.   a „haszonelvű vásárlók” országai, ahol a praktikum a legfontosabb hívó szó: ilyenek a skandináv országok és Csehország

3.   az „európai mainstream” pedig a két szélsőség között áll: a legtöbb vizsgált ország ebbe a csoportba tartozik: Magyarország, Ausztria, Nagy-Britannia

„Az elmúlt években a magasabb saját tőkét felmutató tulajdonosok képesek voltak beruházni, főleg a nagy, domináns plázákba, gyakran a kisebb bevásárlóközpontok rovására. Ugyanakkor, a kisebb plázák és a sétálóutcák továbbra is látogatottak és sok vásárló számára különösen fontosak, ezért ezeknek a fejlesztése is lényeges.” - mondta John Welham, a CBRE európai kiskereskedelmi befektetésekért felelős vezetője.

A magyar lakosságra koncentrálva elmondható, hogy szívesebben költjük el pénzüket bevásárló utcákban, mint a közép- és kelet-európai országok lakói, bár, ez az arány még mindig kisebb, mint tőlünk nyugatabbra. Ezen kívül, sokkal többet vagyunk hajlandóak utazni egy-egy bevásárlásért, mint a nyugat-európaiak vagy a skandinávok. Az utazási kedv azonban a jövedelmek növekedésének megfelelően csökken.

Továbbá az is kiderült, mi magyarok vagyunk a legoptimistábbak ezen kereskedelmi központokkal kapcsolatban, ugyanis a svájciakkal egyetértve, szerintünk sikeresen kiállják a versenyt az online vásárlással szemben is, ami azonban teljesen szembemegy a román vagy a brit fogyasztók véleményével.

Attól függetlenül, hogy a hazai vásárlók igen aktívak az interneten és szívesen informálódnak a termékekről az elektronikus portálokon, vásárláshoz még mindig a boltokat részesítik előnyben. A magyarok 45 százaléka vásárol on-line, míg ez az arány 70 százalék felett van Csehországban és Romániában is 63 százalék. Ez rámutat arra, hogy a jövőben is nagyon fontos elem a márkakommunikációban a fizikai boltok szerepe. Habár a kereskedőknek készülniük kell az on-line világ további térnyerésére is, melyet a különböző applikációk fejlesztésével és a közösségi média alkalmazásával tehetnek hasznossá maguk számára.

A nyugat-európai cégek bölcsebbé váltak

Az Atradius Fizetési Szokások Barométerének 2014-es kiadásából kiderül, a nyugat-európai cégek összeszedettebbek a számlák fizetésében illetve behajtásában, üzleti partnereik kiválasztásakor pedig sokkal elővigyázatosabbak lettek, emellett az általános fizetési morál is javul. Ennek ellenére nem árt óvatosnak és körültekintőnek lenni, ugyanis a 2014-re várt minimális mértékű gazdasági fellendülés gyenge lábakon áll, ez pedig csődhöz is vezethet.

A nyugat-európai cégek tanultak az elmúlt évek negatív tapasztalataiból, ugyanis az Atradius Fizetési Szokások Barométer felmérései alapján megállapítható, hogy a 13 nyugat-európai országra kiterjedő kutatás szerint a cégek 2014 első negyedévében eladásaik értékének már csak 42,4 százalékát adták hitelbe, szemben a tavalyi 45 százalékkal.

Egy újabb pozitív fejlemény, hogy ma már 5 nyugat-európai cég közül 3 használ valamilyen követeléskezelési eszközt. A leggyakoribb a fizetési felszólítás kiküldése, (46,2 %), a céginformáció beszerzése (43,3 %), valamint a valamilyen fedezett/biztosított fizetési kérése (36,7 %).

Vanek Balázs, az Atradius Hitelbiztosító országigazgatója szerint figyelemre méltó, hogy a legfrissebb felmérések szerint a nyugat-európai vállalkozások mennyivel tudatosabban kezelik a pénzügyeiket, beleértve a kintlévőségüket is tavalyhoz képest. Az adatokból kiderül, hogy a cégek gondosabban válogatják meg a partnereiket, nem szállítanak ismeretlen cégeknek hitelbe, és nagyobb arányban alkalmaznak követeléskezelést.

Vanek Balázs szavait alátámasztja, hogy a kintlévőségek átlagos forgási sebessége (DSO) 2014-ben 52 nap, szemben a tavalyi 56,6 nappal. Habár a nyugat-európai vállalatközi számlák értékének 37,6 százalékát késve fizették, a 90 napon túli tartozások aránya ezzel szemben nagymértékben javult.

Elengedhetetlen kellékek az irodában

A papír eredete
Nem teljesen tisztázott, hogy ki volt a papír feltalálója, de a legelfogadottabb nézet szerint 105-ben Kínában Ho-ti császár (Han dinasztia) uralkodása alatt, fegyvertárának igazgatója Caj-lun javasolta a papír bevezetését a selyem helyett. Már korábban is készítettek selyem- vagy rongydarabkákból pépet, majd ebből "papírt", azonban a selyem nagyon drága anyag volt. Felhasználták egyes vidékeken a papíreperfa kérgét is, melyet fahamuval főztek, majd pépesítettek. Ebből a fakéregből még ma is különleges lapokat készítenek Japánban.

Az arabok elsősorban rongyot használtak alapanyagnak, ez terjedt el Európában is. Magyarországon az első papírmalmok valószínűleg a XVI. század első felében Nagyszebenben és Brassóban létesültek. A papírgyártás egészen a XIX. századig meglehetősen körülményes és drága maradt, míg a papír előállítására el nem kezdték használni a gőzhajtású papírmalmot, ami fából állította elő a papírgyártáshoz szükséges rostokat. Ma már elképzelhetetlen egy iroda munkája papír nélkül. 

A hegyező története
1828-ban találták fel az első mechanikus hegyezőt Franciaországban. A mechanikus hegyezés azonban legalább annyi időt vett igénybe, mintha kézzel fabrikálták volna, ezért nem híresült el. Az első olyan hegyező, amely nagyon hasonlít a napjainkban ismerthez, 1847-ben került a piacra. Később, a tekerős ceruzahegyezők hozták az áttörést, majd 1904-ben, egy praktikusabb darab látott napvilágot. Az 1940-es években megszületett az irodai ceruzahegyező, a ceruzát csak bedugták a gépbe, és az elvégezte a feladatot.

A hibajavító története
A hibajavító feltalálása Bette Nesmith Graham gépírónőnek köszönhető, aki egy napon megelégelte, hogy egyetlen kis hiba miatt újra kellett gépelnie egy teljes oldalt. Bár, sokat változott azóta a világ, a mai napig az irodák egyik elmaradhatatlan kelléke továbbra is a hibajavító. Graham egy konyhai turmixgépben próbálta előállítani a tökéletes hibajavítót sminkanyagokkal és vizes alapú fehér temperával.

A forgószék

A forgószék az Amerikai Egyesült Államokból származik. 

Az első forgószéket Thomas Jefferson használta kutatásai, tudományos munkája során. Ez a szék egy Windsor típusú szék volt, melynek ülőlapja - és az ahhoz tartozó háttámasz és karfa – acélorsón forgott az alsó részen. Egyes források az állítják, hogy Jefferson ezen a széken ült, amikor aláírta a Függetlenségi nyilatkozatot. A szék most az Amerikai filozófiai társaság tulajdonát képezi.

Aforgószékek napjainkra elterjedtek az egész világon. Irodai, illetve a szellemi munkák nagyobb hányadánál ilyen széket használ az ember. A forgószék, mint irodaszék a gépesített munkavégzéssel köthető össze. Az 1900-as évek elején kezdtek elterjedni az irodában használt forgószékek.

A ventilátor

A ventilátor feltalálója 1677. szeptember 7-én szültetett Stephen Hales néven az angliai Teddingtonban. 

Hales tiszteletes először 1717-ben, 40 éves korában vett részt a Royal Society egy gyűlésén, majd egy évvel később Sir Isaac Newton vezette összejövetelen kérte felvételét a tagok közé, ahová még abban az évben beválasztották.

1740-ben a Spitheadből az Atlanti-óceánon való átkelésre készülődő hajó fedélzetén kitört tífuszjárványról szóló hírek hatására kezdett a szellőztetéssel foglalkozni. Egy évvel később tette közzé "A ventilátorok leírása" című munkáját, amelyben már szerepelt az általa feltalált, az épületek külső falára szerelhető ventilátor terve. Mivel a matrózok között nagyon gyakoriak voltak a lázas betegségek, sokan ezt a levegő rovására írták. A ventilátornak kellett volna ezeket a kipárolgásokat jó levegővel kicserélnie. Hales úgy gondolta, azzal járulhat hozzá a legjobban az emberiség fejlődéséhez, ha a hajókat, kórházakat, börtönöket felszereli ventilátorokkal. Ezek általában kézzel, vagy ritkábban szélmalmok által működtetett, zajos szerkezetek voltak. Kétségtelen, hogy a ventilátorok felszerelése után a kórházakban és a börtönökben zuhanásszerűen csökkent a halálozási arány.

Végül 1756-ban intézményesítették a ventilátorok használatát a hadihajókon és a börtönökben, de Hales még ezt megelőzően felszerelt velük két kórházat. Ma pedig már rengeteg mindenhez használnak ventilátort.

Pendrive és érintőképernyő

A pendriveok története a kétezres évek elejéig nyúlik vissza.

A körülmények pontosan nem tisztázottak, mivel több különálló cég is foglalkozott a mai pendrive-hoz hasonló termékek fejlesztésével. Az első, kézzel fogható és megbízható adat, hogy 2000 végén az IBM és a Singapore Trek Technology együtt dobták piacra az első igazi pendrive-okat. Az akkor még kezdetleges termékek csak 8 mb-s felhasználási területtel rendelkeztek. Kezdetben az USB 1.0, illetve 1.1-es változatok 1,5 Mbps-re, majd 12 Mbps átviteli gyorsaságra voltak képesek.

A 2000 áprilisában megjelenő USB 2.0-ás változat már 480 Mbps-re volt képes, az új eszköz az összes régit kitaszította a piacról. Nyolc évvel később az USB 3.0 is megjelent, melynek sebessége már 4,8 Gbps volt. A pendrive-ok mára elszaporodtak: kis méretűek, könnyen hordozhatóak, a sérüléstől biztonságos kapszulák védik, és ma már hatalmas méretű adathordozókat is találhatunk köztük.

Érintőképernyő technológiájának alapjai az 1960-as évekbe nyúlnak vissza, de igazi fellendülést az 1990-es években a PDA eszközök megjelenése hozta, ami után a GPS-t használó érintőképernyős navigátorok (PNA), majd az okostelefonok, hordozható médialejátszók és táblagépek kifejlesztésének köszönhetően sikerük töretlen maradt.

1971-ben a kentucky-i egyetemen tanító dr. Sam Hurst kifejlesztett egy érintőszenzort, ami habár nem volt átlátszó, de mérföldkő volt a technológia fejlesztésében. Az 1974-ben Hurst által alapított Elographics cég végül kifejlesztette a már átlátszó érintőképernyőt és 1977-ben elkészítette az első igazi rezisztív technológiát, ami évtizedekig a legnépszerűbb megoldás volt. A 90-es években elindult az első érintőképernyős úgynevezett „marokkészülékek” forgalmazása. 1993-ban az Apple piacra dobta Newton PDA nevű készülékét. Még ebben az évben az IBM is árusítani kezdte Simon personal fantázianevű telefonját, amelybe építettek egy érintőképernyő vezérelte egységet (naptár, jegyzetelési, stb. funkciókkal). Így, elsőként ötvözték a telefont és az érintőképernyőt.

2002-ben a Microsoft táblagépe még érintőceruzával működött, de az igazi nagy változást az iPhone 2007-es megjelenése hozta, amikor az Apple cég komoly fejlesztéseket végzett az érintőképernyővel.

Digitális nyomtatás

Az első szériás fénymásoló a Xerox 914 volt. A Xerox vállalatot 1906-ban alapították The Haloid Photographic Company néven és eredetileg fotópapírt és fotózási kellékeket gyártott. Mostani nevét a cég több módosítás után 1961-ben Xerox-ra változtatta. 

1959-ben mutatták be a Xerox 914-est az első fénymásológépet melyet szériában is lehetett gyártani, és végre egy íróasztal nagyságú helyen is elfért. 1961 végére a gép olyan sikert aratott, hogy a cég közel 60 millió dollár nyereséget könyvelhetett el és forradalmasította a nyomtatóipart.

Xerografikus eljárás
A mai nyomtatás sokat köszönhet Chester Carlson-nak, aki ha 1938-ban találta fel az elektrofotógrafikus eljárást. A Xerox cég fantáziát látott találmányában és a fárasztó kézi munkafolyamatot végül is (18 év fejlesztés után) automatizálták - így lett a Xerox 914. Azóta az eljárás minden mai digitális nyomtatóban, lézer vagy ledes printerben megtalálható, a bevitelikép átalakításáért felelős, melyet ezek után különböző technológiával lehet kinyomni.

Az ofszet nyomtatás: ionizált térben, fény segítségével (mely lehet mozgó vagy lencséken keresztül vezetett) átvilágítják a képet, ahol a dobhengert fény éri az töltést veszít, így felületébe ég a kép. Ezután a tintaszemcsék a töltött részekhez ragadnak így a hengeren megjelenik a kép negatívja. A nyomtatás következő fázisában bekerül a papír melyen a henger végigördülve felviszi a tintát, végül melegítéssel a papírba égeti azt (az ofszet eljárás nemcsak gazdaságos de sokoldalú technológia). Színes vagy tintasugaras nyomtatás esetén, mint például a reklám nyomtatás minden színnek külön egysége van, régebben ezek egymás után dolgoztak, mára szimultán működnek.

A lézeres nyomtatást előszőr Gary Starkweather találta fel a Xerox cég berkein belül 1969-ben. A dobhengerre a képet lézersugár segítségével viszik fel a már ismertetett xerografikus eljárással. Első kereskedelmi alkalmazása az IBM 3800 komputerrel volt, boritékokat, számlákat nyomtattak vele. A komputerek elterjedésével 1984-ben bocsátották piacra az első tömegtermelésre szánt lézeres nyomtatót, a HP LaserJet 8ppm-et.

A színes nyomtatók tipikusan a CMYK (Kék, Vörös, Sárga, Fekete) színekből keverik a megfelelő árnyalatokat. A legtöbb cég az irodai lézeres nyomtatót használja kis példányszámú nyomtatás esetén.

A digitális nyomtatás egy fajtája a termikus nyomtatás, alapvetően négy elemből áll: a melegítő/nyomtató fejből, a görgőkből (papíradagolás), a hőre színt váltó papírból és az irányítóegységből. A működése tulajdonképpen megegyezik a mátrix nyomtatókéval, csak itt a színváltozást a forró fejegység hozza létre, ahogy a hőre színt váltó papírhoz nyomódik a megfelelő helyeken. Az 1990-as években rengeteg FAX-gépben használták ezt a nyomtatási eljárást.

Az 1970-es évektől gyorsult fel a tintasugaras nyomtatók fejlődése, amikortól is lehetővé vált a kompjuteres képek digitális formájú nyomtatása. A fejlesztéseket finanszírozó cégek (Canon, Epson, Hewlett-Packard), azóta a nyomtatóiparból egész magánbirodalmat építettek fel. A tintasugaras nyomtatók a legelterjedtebb nyomtatófajta, alapvetően két különböző technológiát használnak. Folyamatos (CIJ) és igény szerinti szórású (DOD). A mai tintasugaras nyomtatók általában DOD rendszerűek és úgy működnek, hogy a tintapatron belsejében elektromos töltés hatására egy buborék formálódik, mely hirtelen nyomáskülönbséget idéz elő a kamrában. A nyomás hatására a tinta kilövődik a papírra. Egy másik technika, melyet elsősorban az Epson nyomtatói használnak nem hőt, hanem Piezo-elektromosságot alkalmaz a nyomáskülönbség létrehozásához.

A tintasugaras nyomtatok ára a 15-20 ezer forintostól a több 10 milliós gépekig terjedhet.

Az egér története

Hivatalos elnevezése „X-Y pozíció indikátor”, mégis mindenki egérnek hívja. Több százmillió darabot adtak már el, kevesen tudják viszont, hogy kinek köszönhetjük...

A második világháború kezdetétől egészen a 60-as évek végéig, Doug Engelbart mint radartechnikus dolgozott a Stanford Kutatóintézetben. Akkor a számítógépek még igen nehézkesen kommunikáltak, óriási lyukszalagok jelentették a kapcsolatot a felhasználó és a gép között. Monitorokat (azaz akkori nevén kijelző vagy indikátor), illetve billentyűzetet már használtak, de a gépek kezelése ennek ellenére nehéz és körülményes volt.

Az első egér még egyáltalán nem emlékeztetett arra, mint amilyeneket manapság használunk (legalábbis a külsejében, a funkcióiban majdnem ugyanaz volt). Borítása fából volt kivágva, és mivel a mikrokapcsolók és az elektronika sok helyet foglalt, nem volt túl sok hely a belsejében. Csak egyetlen kapcsolót, azaz egérgombot helyeztek el rajta.  Az ősegér technikai kivitelezését 1963-ban Bill English végezte (mókásan szólva: ő faragta ki), a szoftveres részekért pedig Jeff Rulifson felelt. Ennyi volt a team. Eredetileg az egér elején vezették ki az elektronikát, Engelbart elmondása szerint azonban „a zsinórok útban voltak, így egyszerűen hátra tettük őket”. A vezérlés azonban már ekkor, 1964-ben is ugyanaz volt, mint amit a mai, nem optikai egerek alján láthatunk: egy vízszintes és egy függőleges „görgő” avagy kerék, ami akkor ugyan még nem egy gömb alakú görgővel volt meghajtva, de az eljárás ugyanaz. Engelbarték be is jegyezték a találmányt (Engelbart nevéhez az egéren kívül még további negyven szabadalom fűződik, tehát ezen kívül sok mindent feltalált még), majd 1968-ban a San Franciscóban megrendezett számítógépes konferencián be is mutatták.

A bemutató úttörő kezdeményezés volt, "The Mother Of All Demos" néven vonult be a számítástechnika történetébe. Az egér és a grafikus felhasználói felület története szorosan összefügg. A terület fejlesztésében a 70-es években a Xerox Corporation járt az élen, az 1973-ban bemutatott Xerox Star információs rendszerrel. A program, és az azt futtató Alto tervezésében William K. English is részt vett, aki korábban Engelbart munkatársa volt. Az egér több változatával folytattak kísérleteket. A tárcsákat golyó, a kis köralakú gombokat nagy méretű négyszögeletesek váltották fel.

A 70-es évek végén az MIT egyik diákja, Steve Kirsch az optikai egér fejlesztésén dolgozva, két egyszenzoros változat terveit készítette el. Az optika az egérpadon váltakozó fekete és fehér négyzetekről olvasta le az irányt és a sebességet. A másik változat szenzora a korábbi modellével azonos volt, de az egérpadon négyzetek helyett vonalak alkotta rácsok futottak. Az egyik irányba haladó vonalak kék (x tengely), a másik irányba haladók infravörös (y tengely) festékanyaggal voltak színezve. Az eszköz a szenzor mellett tartalmazott egy vörös és egy infravörös LED-et is, amelyek felváltva ki- és bekapcsoltak, így adott időpillanatban a szenzor egy tengelyre vonatkozó információt tudott leolvasni a rácsszerkezetről. 

A későbbi változatokba egy újabb szenzort épített be, így mindkét irány önálló érzékelőt kapott, és a LED-ek folyamatosan világítottak. Kirsch 1982-ben megalakította a Mouse Systems Corporationt és a cég még ebben évben piacra dobta az első kereskedelmi forgalomban is kapható egeret. Az eszköz IBM PC-khez készült, de a szoftverek hiánya és a magas ár, -valamint az a zavaró tulajdonság, hogy az egér nem vette jó néven, ha a tengelye nem volt párhuzamos a ráccsal- meggátolták elterjedését.

1979 decemberében az Apple néhány munkatársa a Xeroxnál járt, Steve Jobs vezetésével. Jobs felismerte az új megoldások jelentőségét, így az Apple lett az első társaság, aki szériában gyártott számítógépeihez is felhasználta az új adatbeviteli eszközt. Az Apple Lisa 1983-ban jelent meg, grafikus felületű OS-sel, a LisaDeskkel. Az egér opto-elektronikus rendszerű volt, a golyót gumival vonták be. Az elektronikát és mechanikát külső cég, a Hovey- Kelley Co. tervezte. 1983-ban dobta piacra első egerét a Microsoft is, Green Eye néven (a Windows 1.0-át novemberben jelentették be). Ebben az évben már 10-nél is több társaság kínálatában szerepeltek az egerek különböző változatai.

A radír története

A radírgumi feltalálását megelőzően viaszt használtak a grafit vagy faszén nyomának eltüntetésére a papírról; továbbá használtak héj nélküli kenyeret is radírként, ez azonban könnyen szétesett, és viszonylag drága volt apótlása.

1770. április 17-én Joseph Priestley írt le egy növényi összetételű gumit, ami képes volt eltávolítani a ceruza írását: „Láttam egy anyagot, mely tökéletesen megfelel a fekete grafitceruza nyomának eltüntetésére a papírról.” Ezt az anyagot rubber, azaz radír névvel illette.

1770-ben egy angol mérnök – Edward Nairne – nevéhez fűzték az első radírgumi piacra dobását, mivel hallott egy világraszóló versenyről, melyben a legjobb feltalálót keresték. Állítólag magas áron, 3 shillingért árulta a radír kockáját. Nairne szerint véletlenül egy darab gumit használt a kenyérbél helyett, ezzel felfedezve a radírgumit. Ezt követően kezdte el az árusítást. Ez volt a gumi első gyakorlati felhasználása Európában.
A radír ebben a formájában azonban ugyanolyan hátrányokkal rendelkezett, mint a kenyér. Miután 1839-ben Charles Goodyear feltalálta a vulkanizálást, mely ellenállóvá teszi a gumit, a radírgumi széles körben elterjedt.

1858. március 30-án az amerikai Hymen Lipman nevéhez fűződik az első szabadalom: szabadalmaztatta a radír ceruza végére történő illesztését. Később ezt érvénytelenítették, ugyanis ez két létező termék összetétele, nem egy teljesen új feltalálása.

A ceruza nyomának kidörzsölése (angolul: rubbing out) adta a radírgumi angol nevét (rubber). Német neve a kitöröl (németül: radieren) szóból ered (Radiergummi). A magyar radírgumi kifejezés a német szóból ered.