2014. április 27., vasárnap

Az irodai élet legapróbb eleme

Bármennyire is aprók, és jelentéktelennek tűnők a gemkapcsok, fontosságukról az irodai munkát végzők tudnának mesélni. Nézzük meg, kinek is a fejéből pattant ki ennek a pici, de annál fontosabb mütyürnek az ötlete és mit keres nevében a gém.

A gemkapcsok feltalálójának személyével kapcsolatban az évek során számos téves adat és megállapítás született, többek között az, hogy a norvég származású Johan Vaaler volt az első, aki előrukkolt az ötlettel 1899-ben. Ezt ugyanis megcáfolja az a tény, miszerint 1867-ben Samuel B. Fay már szabadalmaztatott egy, a textíliák összetartására szánt kapcsot, amelyet azonban iratkapocsként is forgalmaztak. Majd ezt követte Erlman J. Wright 1877. évi szabadalma, ami már kifejezetten papírok rögzítésére szolgált.



A mai formájában ismert iratkapocs a brit Gem Manufacturing cégnek köszönhető, aki az 1890-es évek elején elkezdte forgalmazni az eszközt, melynek a gem (jelentése: drágakő, ékkő) fantázianevet adta, ami így Gem iratkapocs néven vált ismertté. Bár a terméket magát ilyen formában sosem szabadalmaztatták, a márkanév világméretű ismertségre tett szert, és 1904-ben az Egyesült Államokban is bejegyzett márkanévvé (Gem clip) vált.


Hazánkban az 1920-30-as években kezdték el forgalmazni a GEM felirattal ellátott terméket, melyet így először gemkapocsként, majd lassan,a márkától függetlenül, gémkapocsként kezdtek emlegetni. Azóta már nem csak a hagyományos, elnyújtott „O” alakú, szürke gémkapocs található meg a piacon, hanem számos változata sorakozik a papír-írószerek polcain, valamint az online felületeken is, így többek között a Mercateo honlapján is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése