2014. december 28., vasárnap

Az IPhone 6 - miért jobb?

Még az ősszel érkezett meg az IPhone 6 az IPhone 6 Plus-szal együtt. A népszerű márka rajongói egy teljesen új stílussal ismerkedhettek meg. Sokban különbözik elődeitől, de az eddig bevált funkciók megmaradtak.

Az IPhone 6 nemcsak szélesebb kijelzővel rendelkezik, mint az IPhone 5 S, hanem vékonyabb és energiatakarékosabb is elődjénél. A készülék sarkai kerekebbek és a telefon összhatása is jobban különbözik a többi IPhone-tól. A stílusából szinte teljesen eltűntek a szögletes vonások, de ennek ellenére jól kezelhető. Habár a kijelzője nagyobb, a kézhez így is stabilan illeszkedik.

A nagyobb méretű IPhone 6 Plus-nál alacsonyabb a felbontása, de karcsúbb is. (Több panasz érkezett hazánkban az IPhone 6 Plusra, mert a felhasználóknak elhajlott a legújabb Apple készülék, bár az Apple terhelési teszteket végzett az IPhone 6 Plus telefonon, és mindent rendben talált.) Az IPhone 6-nál viszont semmilyen probléma nem jelentkezett, és meghajlítani is igen nagy munka lenne.

Az IPhone 6 a legújabb Retina HD kijelzővel rendelkezik, ami állítólag még szebb képet biztosít. A telefon adatainak biztonságához nem szükséges jelszavakat és kódokat megjegyezni, mert a képernyő a tulajdonos ujjlenyomata alapján oldja fel a biztonsági zárat. A tárhely nagysága szerint mi választhatjuk ki a készüléket, mert 16, 64 és 128 GB nagyságú memóriával is gyártják.

Összességében a fogyasztók nagyon meg vannak elégedve az IPhone 6-tal, különösen ajánlott azoknak, akik nagyobb és szebb kijelzőjű mobilt szeretnének. Az új design és fejlesztések csak javítottak a már eddig is népszerű márka terméksorozatán.

2014. december 19., péntek

A webáruházak nem zárnak be!

Már korábban is sok szó esett a médiában arról a törvényjavaslatról, hogy vasárnap tartsanak zárva a boltok, ami a dolgozók pihenését szolgálja. 

Amennyiben zárva is vannak az áruházak, az online beszerzési oldalakról bármikor meg tudjuk rendelni az irodába szükséges termékeket. 2015. március 15-től a KDNP javaslata szerint a boltok vasárnap zárva tartanak. Habár ezt a törvényt megszavazták, sok kikötést rögzítettek, amik majd megkönnyíthetik a vasárnapokat.

· Az adventi időszakban és az év egy választható vasárnapján nyitva maradhatnak az üzletek.
· A 200 négyzetméternél kisebb boltok nyitva lehetnek, ha egy 1/5-öd részben tulajdonos vagy a rokona dolgozik benne.
· A pékségek és a kizárólag tejterméket árusító boltok 5 és 12 óra között lehetnek nyitva
· Az újságosok és a virágüzletek 6 és 12 óra között tarthatnak nyitva.
· A sportlétesítményben lévő boltok csak a rendezvény idejére nyithatnak ki.
· Nem vonatkozik ez a törvény a gyógyszertárakra, a benzinkutakra, a vasúti és autóbusz-pályaudvarokon lévő boltokra, a reptéri üzletekre, a büntetés-végrehajtási intézetekre, az egészségügyi intézetekre, a katonai épületekben lévő boltokra, és a piacokra és a vásárokra sem. 

Nem zavarja meg a kereskedelmi jellegű turisztikai és a kereskedelmet kiszolgáló szolgáltatási tevékenységet, a szálláshelyen végzett kereskedelmet, a vendéglátást, a világörökségi területen található üzleteket, valamint a kulturális tevékenységet és a fürdőszolgáltatást kiszolgáló kereskedelmet sem ez a törvény.

De az beszerzési platformok webshopjából való vásárlást ez nem korlátozza. Online vasárnap is bármikor megrendelhetjük a vállalathoz szükséges eszközöket. Már ezért érdemes a világhálón rendelni, mert így nem kell azon aggódnunk, hogy vajon az üzlet nyitva van-e vasárnap.

2014. december 17., szerda

Még idén vegyen fénymásolópapírt!

Jövő évtől életbe lép a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény módosítása, ezért emelkedni fog az irodai papír ára. Lényegesen olcsóbban veheti meg emiatt a papírokat idén. Érdemes előre gondolkozni, mert így jobban járhat!

Az Országgyűlés megszavazta a T/1705. számú törvényjavaslatot, mi szerint 2015. január 1-jétől módosul a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény. Változni fog a fénymásoló és nyomtató papír ára. Kilogrammonként 19 Ft-tal nő az áruk a termékdíj miatt. Ez azt jelenti, hogy, ha egy 80 grammos fénymásoló papírcsomagot vesszük, akkor az ára 47,5 Ft-tal lesz több. Mivel ez a módosítás csak újévtől lép érvénybe, megéri még szilveszter előtt beszerezni a nyomtatáshoz és fénymásoláshoz szükséges papírokat.

A legtöbb vállalatnak sok papírra van szüksége a működése során, ezért nem mindegy, hogy milyen áron veszik meg. A karácsony közeledtével már sokunknak nincs kedve még az beszerzéssel is foglalkozni, inkább csak szeretnénk elnyúlni egy kényelmes kanapén. Ha online rendeljük meg a szükséges termékeket, egyenesen a kanapéról végezhetjük el a beszerzési feladatokat. Több beszerzési platformon már webshopból is meg lehet venni a termékeket, köztük az irodai papírt is. Így már kényelmesen, otthonról is meg tudjuk rendelni a jövő évi papírkészletet. Olcsóbban vásárolni mindig megéri, főleg, ha tudjuk, hogy a termékek minősége ugyanaz, csupán az ára fog emelkedni pár nappal később. Gondolkodjunk előre, mert így kevesebb gonddal indulhat a új esztendő!

2014. december 4., csütörtök

Napelemes töltők- mire jók?

Sokan küzdenek az okostelefonok általános gondjával, hogy túl hamar lemerülnek. 

Régen még egy hétig vagy legalább 4-5 napig nem volt szükségük a telefonoknak töltésre, de ma már szinte minden nap csatlakoztatni kell egy áramforráshoz. Egy új készülékkel ez már nem okoz gondot! Bármikor feltöltheti telefonját egy napelemes töltővel.

A legtöbben egy napot sem bírnak ki a mobiljuk nélkül, és egy túra vagy vakáció során szükségünk is lehet rá. A napelemes töltők segítségével már nem kell a mosdókban várakoznunk, hogy még pár százalékkal legyen több az akkumulátorunk. Bárhol és bármikor rátölthetünk telefonunkra. Sok napelemes töltőhöz többféle csatlakozó tartozik, ezért nem csak egy telefonjához alkalmas. Több fajtája a gyenge napfényben is tölt, de figyelni kell arra, hogy a mi telefonkészülékünkhöz, milyen illik.

Egyelőre leginkább Japánban, és Kínában terjedtek el, de itthon is megjelentek. Egy üzleti út, kirándulás vagy munkahelyi csapatépítés során jól jöhet, mert akkor nem kell konnektorra vadászni egy elhagyatott helyen, hanem csak kitenni a napra a töltőt és a Nap energiájával feltölteni a mobilunkat.

Manapság, mikor a telefonunk már az egyik legfontosabb személyes tárgyunk, nagyon hasznos egy napelemes töltő. A praktikussága mellett azt is figyelembe kell vennünk, hogy nem is foglalnak el sok helyet a táskában, mert csak egy kicsivel nagyobbak egy telefonnál, így könnyen magunkkal vihetjük bárhová is megyünk.

2014. november 27., csütörtök

Hogyan válasszunk nyomtatót?

A technológia piacára kikerülő hatalmas nyomtató választék rengetegében könnyen eltévedhetünk. Amikor egy irodába, vagy akár otthonra nyomtatót veszünk, fontos számba vennünk, mire van szükségünk. 

Sőt, a nyomtató esetleges többi használójával is meg kell beszélnünk, milyen funkcióknak feleljen meg az eszköz. Manapság szinte elengedhetetlen az irodákba és a munkahelyekre egy nyomtató. Egyre népszerűbb a multifunkcionális printerek családja. Többen otthonra is vesznek, mert az iskola és az otthoni munka mellett is nagy szükség van rájuk.

Sok tulajdonságot kell megvizsgálnunk választásunk során:

1. Meg kell tudnunk pontosan, mire kell a nyomtató, milyen funkcióknak kell megfelelnie. Számos funkcióbeli kombináció létezik. Van, amelyik csak nyomtató önmagában, a másik szkennelésre és fénymásolásra is alkalmas. Néhány fajta faxolásra vagy fotók nyomtatására is képes. Sok féle nyomtató közül választhatunk attól függően, hogy leginkább hogyan hasznosítanánk a nyomtatót.

2. A felhasználása meghatározza, hogy lézer, LED vagy tintasugaras nyomtatót vegyünk. Ha vastagabb papírra szeretnénk nyomtatni, egy LED nyomtató kiválóan alkalmas erre. A lézeres nyomtatók csak vékonyabb papírral dolgoznak, de gyorsabb, pontosabb munkát végeznek. Ha fotókat szeretnénk nyomtatni, egy tintasugaras nyomtatót kell beszereznünk.

3. Ha jó minőségben fényképeket szeretnénk nyomtatni, a nyomtató által tudott DPI számot kell megvizsgálnunk. Minél magasabb ez a szám, annál jobb képminőséget kapunk.

4. Egy irodába szánt nyomtatónál fontos, hogy mekkora méretben tudunk nyomtatni. Általában az A/4-es felosztást használjuk, de ha marketing vagy prezentációs célra nyomtatunk anyagokat, arra lehet, hogy már érdemes A/3-as méretű printert venni. A plakátokat és a posztereket nagy méretben könnyebben veszik észre. Ha a cég gyakran nyomtat plakátokat, lehet, hogy jobb megoldás olyan nyomtatót vásárolni, ami habkartont használ, nem papírlapot. Ezáltal tartósabb, stabilabb és szebb képet kapunk. De az A/3-as nyomtatóknál figyeljünk oda, mert vannak olyanok, amik csak nyomtatnak ebben a méretben, de szkennelni nem tudnak.

5. Meg tudjuk azt is választani, hogy két vagy egy oldalas nyomtatást szeretnénk. A két oldalas annyiban hasznos, hogy nagy mennyiségű nyomtatásnál nem kell felügyelnünk a folyamatot vagy fordítanunk a papírokat, így gyorsabb, egyszerűbb és a papír szempontjából takarékosabb a munkafolyamat. Azonban a papír fordítása a gépet lassítja is, és a legtöbb tintasugaras nyomtatónál még a száradási időt is bele kell számítanunk. Ugyanígy kell megvizsgálnunk az egy vagy két oldalas dokumentumadagolást is, ez szkennelésnél fontos, hogy a gép magának fordítja és digitalizálja az oldalakat.

6. Figyelembe kell vennünk a nyomatató választásánál a használat gyakoriságát is. Ha ritkábban használjuk, arra a tintasugaras is alkalmas, amennyiben áram alatt van, így szerviztinta folyik át rajta, hogy ne száradjon bele. De a szerviztinta átfolyatása könnyen kifogyasztja tintakészletünket. Ha félévente használnánk a nyomtatót, a kompakt nyomtatókazettás tintasugaras vagy lézeres nyomató a megfelelő választás. Több hónapos munkaszünet esetében mindenképpen lézerest válasszunk.

7. A nyomtató csatlakozók fajtáinál a használókat szükséges szemügyre venni. Amennyiben egyedül használjuk a nyomtatót, egy USB csatlakozóval kapcsolódni tudunk a számítógépre, de nézzük meg, hogy ha speciális az a csatlakozó, nekünk illik-e a gépünkhöz. Tudunk még Windows alatt helyi hálózaton megosztva a nyomtatóhoz kapcsolódni, ha egy hálózaton vannak a használók. A router vagy NAS eszközünkön is képesek vagyunk a printerhez csatlakozni, ha azok rendelkeznek USB aljzattal és támogatják is a nyomtató megosztását. A legmodernebb csatlakozó a wifis nyomtatóknál található, a gép felcsatlakozik az internetre és azon keresztül tudunk fájlokat küldeni a memóriájába a nyomtatnivalók közé.

8. Lényeges szempont még, hogy a nyomtató alkatrészei, milyen áron kaphatóak. Ha elkopik a nyomtatófej vagy beleszárad a tinta, némelyik alkatrész már annyiba kerül, hogy inkább megéri egy új gépet venni.

9. Ezt a nyomtatóhoz használt termékeknél is meg kell vizsgálnunk. A printer kiegészítő termékei néhol megközelítik a nyomatató árát, ilyen például a tintapatron és a patronkazetta. Gyakran olcsóbban kínálják a nyomtatót, és a kiegészítő termékekből jut vissza a kimaradt összeg. Ebbe a kategóriába tartozik még a papír is, bár ez jelentősen olcsóbban kapható.

10. Főleg munkahelyi nyomtatásnál nem mindegy, hogy mekkora zajjal jár a nyomtatás. Ha egy külön szobában van elhelyezve a nyomtató, talán nem kelt akkora zajt a környezetében, mint egy irodában. Ezzel is tisztában kell lennünk, mikor választunk, mert a hangzavar a munkát erősen megnehezítheti.

A fenti szempontok mind jelentős befolyásoló tényezők egy printer vételekor. Ezeken kívül olyan gépet válasszunk, aminek a megjelenése is tetszetős, mert egy munkahelyre és annak vezetőjére rossz fényt is vethet egy otromba és elavult nyomtató, valamint presztízsvesztéssel is járhat. Vásárláskor figyeljünk a nekünk fontos szempontokra és azok szerint döntsünk. Így mindenki jól jár!

2014. november 22., szombat

Ünneplés és díszítés olcsón, könnyen

Sok munkahelyen gondot jelent az év végi ünneplés, valamint a karácsonyi parti a díszítéssel, előkészületekkel járó nehézségek miatt. Pedig egy beszerzési platformról könnyen és olcsón meg lehet rendelni a szükséges holmikat. Ez ne legyen akadálya az ünneplésnek!

Rengeteg kreatív ötlettel találkozhatunk díszítés téren akár az interneten, akár az utcán. Nagy mértékben megváltozhat egy iroda vagy egy szoba hatása pár hangulatos dísz miatt. A karácsonyi időszakban főleg fontos, hogy kirakatainkat és helységeinket feldíszítsük. Nem kell mindenképp nagy és bonyolult dekorációra gondolni, egyszerűen és stílusosan is színesíteni tudjuk munkahelyüket.

Egy beszerzési webshopból egyetlen kattintással tudunk papírtányérokat, műanyag evőeszközöket, cukrásztálcákat rendelni. Nagyon sok felhasználási módja van a papírtányéroknak a dekoráció területén, asztaldíszkén, falfiguraként vagy akár képkeretként is el lehet készíteni őket. A műanyag kanálból mécses tartót és lámpaburát igazán nem nehéz készíteni. Ezeket a dekorációkat az ünneplés vagy díszítés előtt otthon a családdal, vagy a kollegákkal is el lehet készíteni egy csapatépítés keretein belül. A cukrásztálca azért hasznos, mert azon könnyen és egyszerűen lehet a süteményeket tálalni, vágni, és a buli után el sem kell mosni. Ugyanilyen könnyen megvehetjük interneten a szalvétákat, a papírtörlőket is.

A beszerzési platformokról az italt és az ételt is egyaránt meg lehet venni. Nemcsak az alkalmanként megrendezett összejövetelekre és ünnepségekre lehet kekszeket, perecet és mogyorót vásárolni. A munkahelyeken mindig jó, ha van készleten tartós tej, kockacukor és tejszín, mert amikor vendég vagy ügyfél jön, megkínálhatjuk. Olcsón tudunk rendelni szénsavas üdítőket, gyümölcsleveket és vizet, ezért érdemes többet venni egyszerre. Ez akár hétköznapra, akár meetingekre, találkozókra is alkalmas. Egy születésnapot gond nélkül meg lehet szervezni együttes beszerzéssel, így könnyebben és olcsóbban valósulhat meg az ünneplés.

Többé nem kell a dekorációtól tartatunk, elég egy megfelelő platformra hagyatkoznunk. Nyugodtan használjunk papír tányérokat, műanyag evőeszközöket és szalvétát is a díszítés során. Bármilyen munkahelyet hangulatosabbá és otthonosabbá tehet pár díszítő elem és odafigyelés.

2014. november 16., vasárnap

Fehér tábla - a sokoldalú megoldás

A mai, rohanó, vizualitásra épülő világunkban már nem elég mindent szóban elmondanunk. Sokkal célra vezetőbb, ha láttatjuk a gondolatainkat, mondjuk egy táblán. 

Ez segít a tervünk megértetésében, tisztázásában és mivel a legtöbben vizuális alkatok vagyunk, jobban megjegyezzük, amit leírva, lerajzolva látunk. Minden irodában szükség lehet rá!

Egy mobilis, fehér tábla szinte bárhol hasznos. Egy irodában jól jöhet prezentáció alkalmával, a táblára felírhatjuk a főbb gondolatainkat, mágnessel rögzíthetjük a rajzainkat, az ábráinkat, sőt a megértés érdekében magunk is rajzolhatunk megfelelő tollal a tábla felületére. Ezáltal sokkal összetettebb és világosabb előadást prezentálhatunk. Egy megbeszélés, meeting esetében is segítséget nyújt a kérdések, a programok, a feladatok lejegyzésében, így összeszedettebb és időtakarékosabb megoldást tesz lehetővé az összejövetelek során. Egy olyan irodában, ahol fő szempont a kreativitás, a feladatok közös kitalálása, ott nagy szükség van egy mágneses, írható táblára. A közös ötletelés során ráírhatjuk a táblára a már összeszedett gondolatokat, ötleteket hatékonyabbá téve a csapatmunkát és ösztönözve a dolgozókat. Tehetünk rá képet, diagramokat, így sokkal színesebbé és egyedibbé válhat az iroda és a munkánk.

A mobil tábláknak sok fajtája van. Van, amelyiknek a táblája fekvő és álló helyzetben is használható. Egy másik fajtának forgatható a táblarésze, így mindkét oldalára írhatunk. A táblák egy csoportjának még a magassága is állítható, hogy mindenki úgy alakítsa a tábla szintjét, ahogy neki a legkényelmesebb. A lábai is különbözőek lehetnek, létezik görgős lábbal azoknak, akik a mobilitást és a könnyen mozdíthatóságot részesítik előnyben, és fix lábak azoknak, akik a stabilitást és egyhelyben tarthatóságot preferálnák. Azonban, akiknek mindkettő fajta tetszik, és úgy gondolják, időnként ezt, aztán azt tudnák jobban kihasználni, kapható olyan mágneses, fehér tábla, amihez tartozékként vehetünk cserélhető görgős lábat.

Népszerűek az úgy nevezett, flipchart táblák. Ezek olyan prezentációs eszközök, aminek lapozható lapjai vannak, így visszakereshetjük az ábráinkat és az írásunkat. A flipchart táblák flipchartpapír tartóval rendelkeznek, ami rögzíti a papírt a munka idejére, de cserélhetővé is teszi. Ez által a papír eltehető és később is visszakereshető könnyedén. Akár egy iskolában vagy egy kis cég, bolt működésében praktikus segítség lehet.

Egy fehér tábla dizájnos megjelenésével minden irodához passzolhat. Ezzel felkészülhetünk az év végi hajtásra és az újesztendőre is. Elengedhetetlen tartozéka minden modern munkahelynek, ahol eredményes munkára törekednek. Valamint nem csak a munkában hasznosítható, csapatépítések, karácsonyi ünneplések, versenyek során is alkalmas eszköz. Minden cég örülne egy ilyen sokoldalú és praktikus ajándéknak.

2014. november 12., szerda

A vásárlás legyen társasági élmény és kényelmes

A beszerzési szférához képest sokkal másabb a magánemberek vásárlási szokása és nagyon gyorsan is alakul. Nézzük!

Európában a legtöbb vásárló (88%) nagy választékot és vásárlási élményt szeretne egy áruházakban. Már korábban is fontos volt az emberek számára, hogy tiszta, kedvezményes és komfortos helyen vásároljanak be, de főleg a fiatalok számára lényeges szempont, hogy a vásárlás közösségi élmény legyen. Ez derült ki a CBRE globális ingatlan-tanácsadó egyik utolsó kutatásából.

A kutatásában 21 ország 21 ezer vásárlóját kérdezték meg, akiknek rendkívül fontos tényező a szórakozási lehetőség, a mozi, a wifi és az ismerősökkel való találkozás. Ezek a szempontok főleg a brit, dán és norvég fiatalok esetében értek el magas prioritást. A közösségi élet hordereje más értékkel bír a nemek között is. Míg például a brit nők 70 százaléka vallja azt, hogy fontos a vásárlás helyszíne, alkalmassága baráti találkozókra, addig a férfiak csupán 49 százalékának hangsúlyos ez. A nőknek és a fiatalabb vásárlóknak is meghatározó, hogy a vásárlás összekapcsolódjon társas és szórakozási alkalmakkal. Ez még a dél-európai fogyasztók szerint is így van.

Ebből a kutatásból kiderült, hogy a vásárlók választását a jó étterem is befolyásolja. A brit 18-24 évesek 31 százaléka, az ír fiatalok 36 százaléka gondolja úgy, hogy a jó éttermek kínálata kulcsfontosságú, míg az európaiak átlagban 21 százaléka osztja ezt a véleményt. A pláza tulajdonosainak arra kell törekedniük, hogy megtalálják, mi nyújthat még a kereskedelmen kívül élményt és szórakozást a bevásárlóközpontban, valamint ezek, hogy térülhetnek meg.

A közösségi médiumok nagy befolyásoló erővel rendelkeznek a vásárlókra, főleg a nők (36%), a 18-24 évesek (40%) és a magas jövedelműek (35%) esetében, akik a közösségi oldalakon követik a rendkívüli akciókat és programokat, ellentétben a férfiakkal, az idősebb korosztállyal és az alacsonyabb jövedelműekkel, akiknek kevesebb mint az egyharmada használja a közösségi médiát vásárlással kapcsolatban. Európában egyedül Magyarországon használják többet a férfiak a közösségi médiát információszerzésre. Nagy mértékű különbség van a fiatalok közösségi oldalakon való tájékozódása között is. Míg Romániában 60, Törökországban pedig 62 százalék ez az arány, addig a dán és brit nők, illetve férfiak kevesebb mint harmada választja a tájékozódás e formáját. A fiatalabb korosztály a bevásárlóközpontok alkalmazását átlagosan havonta kétszer használja, ami arra utal, hogy a plázáknak érdemes applikációkba beruházni, hogy jobban szolgálják a vásárlók egyéni igényeit és személyre szabottabbá tegyék a vásárlás élményét.

Péter Gold a CBRE határon átnyúló kiskereskedelemért felelős vezetője szerint az áruházak és bevásárlóközpontok számára egyre nagyobb kihívást jelent lépést tartani a vásárlók igényeivel, mert a fogyasztók több élményt, szórakozási lehetőséget és kényelmet szeretnének bevásárlás közben. Ez nagyban meghatározó lehet egy pláza fennmaradásánál, mert az élmény növeli a látogatók számát és az általuk ott töltött időt is.

A vásárlás ma már inkább közösségi tevékenység, mint kötelező feladat. A tulajdonosoknak és kiskereskedőknek figyelembe kell venniük a megváltozott igényeket, alkalmazkodniuk kell hozzájuk és a vásárlás élményére kell fókuszálniuk, hogy ne csak szerezzenek vásárlókat, de hosszútávon meg is tartsák őket.

2014. október 28., kedd

Amnesztia az útdíj-bírságok terén

Elengedik azokat a bírságokat, amelyeket az elektronikus útdíj bevezetésének időszakában a még gyakorlatlan fuvarozókra téves bevallás miatt rótt ki a szakhatóság.

Az erről szóló, Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter által kezdeményezett útdíjtörvény-módosítást egyhangúlag, 156 igen szavazattal fogadta el a közelmúltban a parlament.

A fejlesztési tárca korábbi tájékoztatása szerint, ezáltal mintegy kétmilliárd forint összegű útdíjbírság alól mentesülhetnek a fuvarozók. Sőt, aki már befizette a bírságot, az visszakaphatja a pénzét. Bírságelengedésben azok részesülhetnek, akik az úthasználati jogosultságukat utólag, de legfeljebb a használat észlelését követő nyolc órán belül váltották meg, vagy az előre meghatározott útvonalról párhuzamos, adott esetben olcsóbban igénybe vehető szakaszra tértek le. Az amnesztia azokat érinti, akik az e-útdíj bevezetése, azaz 2013. július 1. és idén március 31. között kaptak bírságot a szabálytalanságokért. Az ismétlődően elhibázott díjfizetés alkalmanként akár 165 ezer forintos bírság kiszabásához vezethetett. A probléma a fuvarozók egy kisebb csoportját, mintegy 100-120 vállalkozást érint. Ezek jelentős részét – ha nem engednék el – tönkre is tehetné a felhalmozódott bírságteher – közölte még a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

2014. október 14., kedd

Környezettudatos iroda

Egy irodának alapvetően több funkciója van. Az ott dolgozóknak munkahely, a vállalat igazgatója számára az a hely, ahol az emberek, a potenciális ügyfelek elérhetik, felvehetik a kapcsolatot velük és, ahol a különböző papírmunkák, az adminisztráció történik.

A szervezetek számára fontos, hogy biztosítsák az irodákban a minőségi munkához szükséges környezet meglétét. Nem elhanyagolható kérdések, hogy milyen környezeti körülmények uralkodnak, milyen a világítás, mennyi levegőt kapnak az irodisták, milyen eszközökkel dolgozhatnak, mert ezek mind befolyásolják a munka hatékonyságát. Mindezt úgy, hogy „saját” bevétele nincsen egy irodának, mivel terméket itt nem állítanak elő, így általában a cég tulajdonosok célja az épület költségeit minimálisra redukálni. Ez utóbbi viszont egyáltalán nem összeegyeztethetetlen a környezettudatos irodával. Sőt megtakaríthatunk is vele, ha környezettudatos szemszögből végiggondoljuk az épület menedzselését és a gyakorlati kérdéseket.

Az energiatakarékos és intelligens irodatechnikai berendezések kiválasztásával, a papír, energia és a vízfelhasználás optimalizálásával, az irodaszerek környezetvédelmi szempontokat szem előtt tartó beszerzésével, az irodabútorok gondos kiválasztásával és az iroda levegőminőségének optimalizálásával jelentős pénzügyi megtakarításokat érhetünk el, miközben növelhetjük a munkatársak munkavégzési hatékonyságát is. Az iroda korszerűsítésére szánt kezdeti befektetés már rövid vagy középtávon is megtérülhet.

A környezetbarát iroda értelmezésekor a fenntartható fejlődés fogalmából indulhatunk ki.
Azaz a természet megóvása legyen az egyik fő szempontunk, amikor egy irodát üzemeltetünk és a munkafolyamatok elvégzéséhez a környezetet nem, vagy kevésbé terhelő anyagokat, berendezéseket, gépeket szerezzünk be. Egy „zöld” irodában a feladatok elvégzése nem érinti hátrányosan az ott dolgozók testi-lelki egészségét és takarékosan bánik a természeti erőforrásokkal is.

Ahhoz, hogy ki tudjunk alakítani egy ilyen munkahelyet, elő kell teremtenünk az átalakításokhoz szükséges pénzt és időt, tehát biztosítanunk kell a változásokhoz szükséges feltételeket. Továbbá funkcióelemzés során fel kell tárni az irodában elvégzett munkafolyamatok mennyiségét és minőségét. Az iroda átalakítása előtt azt kell megvizsgálnunk, hogy az alapterülete alkalmas-e, elég tágas-e, kellő légtérfogatú-e az ott dolgozók minőségi munkavégzéséhez. Ha ez az elvárt kritériumoknak megfelelő, akkor utána már a munkakörülményeken is lehet javítani. Meg kell vizsgálni a klíma minőségét, a megvilágítást és az irodai berendezések ergonómiáját. Ezekből ma már mind létezik környezetbarát változat, ami a dolgozók munkavégzésére is pozitívan hathat.

Az energiafelhasználást is górcső alá kell venni, mert ezt is költséghatékonyabbá lehet tenni. Célszerű megvizsgálni, funkciók szempontjából elemezni a rendelkezésünkre álló infrastruktúrát és eszközparkot. Ide tartoznak a számítógép-konfigurációk, másolók, nyomtatók, irodai kisgépek és berendezési tárgyak. Ehhez az értékeléshez eszközökre vetített fajlagos mutatókat készíthetünk, ezzel reális képet tudunk kapni irodánk működéséről, fogyasztásáról.

Meg kell vizsgálnunk az energiafelhasználás, vízfogyasztás, hőenergia felhasználásának hatékonyságát is. Nyomtatásra, másolásra, tinta- és papírfelhasználásra világszerte rengeteget költenek a cégek. Ez se nem gazdaságos, se nem környezettudatos. Érdemes odafigyelni az irodaszer-fogyasztásra is, mert hajlamosak vagyunk túlköltekezni e téren, és felesleges eszközöket is gyakran beszerzünk.

Miután megvizsgáltuk az adott területeket és összeírtuk miből mennyit, hogyan és mire használunk, nekikezdhetünk az átalakításoknak, a környezettudatos iroda kialakításának.

Ha már az épület átépítése mellett döntünk, akkor a legkorszerűbb zöld gondolkodáson alapuló technológiát érdemes választani. Úgy alakíttassuk át a helyiséget, hogy abban ez megvalósítható legyen. A környezetbarát irodák olcsóbban üzemeltethetőek és nagyobb a presztízsük is a piacon. Továbbá a jól berendezett tér hely- és energiatakarékos, továbbá munkára ösztönzi a dolgozókat. Érdemes odafigyelni a téroptimalizációra, ami azt jelenti, hogy a munkahely az adott cég munkafolyamatainak igényeire van szabva. Így a vállalat szervezeti hatékonyságát is növelhetjük, mivel a tér a különböző munkafolyamatok szerint, specifikusan kerül kialakításra, hatékonyabbá válik a munkavégzés, valamint az információáramlás. Az átépítés során törekedjünk a flexibilitás és az ergonomikusság biztosítására is, hogy az irodában hatékonyan, de kényelmesen tudjanak dolgozni az alkalmazottak. A hellyel leginkább az ergonomikus, többfunkciós székek, asztalok és tárolók beszerzésével tudunk takarékoskodni, amik praktikusak és kímélik a kollégák egészségét is.

A későbbi kiadásokból le lehet faragni azzal, ha korszerű elektronikai berendezéseket üzemeltetünk. Ezek lehetőleg „A” kategóriásak legyenek. Led- izzókkal világítsunk, de törekedjünk arra, hogy kiélvezzük a természetes fényt és feleslegesen ne kapcsoljuk fel a lámpákat. Ez energiatakarékos és a szemnek is jót tesz. Ha nincs szükségünk túl nagy fényre, akkor csak az asztali lámpát kapcsoljuk fel, ne világítsuk be feleslegesen az egész teret.

Modernebb számítógépeken, nyomtatókon, másolókon dolgozzunk, ezek sokkal kevesebbet fogyasztanak és a szemnek se ártanak annyira. A legpraktikusabbak a többfunkciós nyomtatók, így nem kell külön se helyet, se áramot biztosítanunk. A szilárdtintás nyomtatók és az MFP berendezések például a hasonló színes lézernyomtatóknál 90%-kal kevesebb hulladékot termelnek. Erre is érdemes odafigyelni. Továbbá mindig csak annyit nyomtassunk, amire szükségünk van az adott feladathoz. Ha módunkban áll, akkor vegyük igénybe a kétoldali nyomtatást és újrahasznosított írószerekkel dolgozzunk. Ma már számtalan ötletes újrahasznosított anyagból készült toll és egyéb irodaszer szerezhető be.

Ne felejtsük el áramtalanítani az elektromos készülékeket, amikor nincsen rájuk szükségünk! Teljesen felesleges fogyasztják az áramot, amikor használaton kívül készenléti állapotban vannak, még munkaidő után is.

A vízmelegítési rendszer korszerűsítésével is sokat takaríthatunk meg, és törekedjünk annak kiküszöbölésére, hogy hétvégén és éjszaka ne melegítsenek feleslegesen. Egy meleg irodában a fűtési szezonban azzal tudunk spórolni, ha nem az ablakot nyitjuk ki, hanem a radiátort tekerjük lejjebb. Nagy melegben ésszerűen klimatizáljunk, ugyanis a különböző klímaberendezések igen sokat fogyasztanak és a szakértők szerint hozzájárulnak az éghajlatváltozás előidézéséhez.

A takarékos csapok, vécék egyszerre történő beszerzése nagy, költséges átalakítást jelent, de érdemes ezekre is időt és anyagiakat fordítani, mert árukat hamar behozzák. A környezettudatos gondolkodás alapja az irodán belüli szelektív hulladékgyűjtés is, amivel sokat tehetünk a környezetünk megóvásáért.

Végezetül, ha korszerűsítettük irodánkat, akkor utána érdemes minősíttetni is, ha maradt rá keret. Különböző szabványok alapján tanúsítható maga az irodaépület és a működés ember és környezetbarát volta is. A minősítés nem csak környezettudatosságot jelent, hanem komoly minősítés is piacon.



2014. október 7., kedd

Internetes rádiók

Míg a hagyományos rádiózás veszített korábbi népszerűségéből, addig az internetes rádiózás ma is egy trendi szokás.



Ennek több oka is van, egyik az, hogy használatuk igen egyszerű, egy gombnyomással működtethetőek és több ezer csatornát érhetünk el általuk a világ bármely pontjáról. Saját zenei ízlésünk alapján is böngészhetünk a csatornák között. A kiválasztott kedvenceket pedig tárolhatjuk menüben, hogy azok bármikor, újra könnyen elérhetőek legyenek.

Az online sugárzott adások ezreinek hallgatása szintén egyszerű, csak wifire van szükségünk. A hagyományos FM-csatornák vételére képes eszközök nyilvános wifi vagy WEP, WPA vagy WPA2 titkosítást használó online hálózatokra tudnak kapcsolódni. Utóbbiakhoz a jelszót a kijelzőn megjelenő karakterek közt, nyilakkal mozgatva kell beírnunk, de a legújabb internetes rádiók már képesek az azonos wifire csatlakozó számítógépek megosztott mappáiban lévő zenéket is lejátszani, és vezetékes internet kapcsolattal is működtethetőek.

Fő pozitívumok, hogy az internetes rádiók sokkal jobb minőségben játsszák le a zenéket, műsorokat, mint elődeik. Ezek segítségével területi elhelyezkedés nélkül hallgathatjuk kedvenc online adóinkat. Az internetes rádiózás komoly előnye továbbá az is, hogy nem kell ismernünk a rádiók frekvenciáit, csak azok nevére kell kattintanunk a sávváltáshoz. Ráadásul ma már számtalan olyan adó van, ami kizárólag csak online formában érhető el, a hagyományos változatban nem. A közvetített hang minőségét csak az internetkapcsolat sebessége tudja befolyásolni, aminek következtében nem fog a hang torzulni, recsegni, és nem függ a kedvezőtlen időjárási viszonyoktól sem az adás minősége. Így tehát nem kell tovább a vételi lehetőségek földrajzával vagy fizikájával foglalkoznunk.

Az internetes rádiók működése

Az online rádióadásokat sok esetben nem stúdióban veszik már fel, hanem a teljes műsort egy számítógépes szoftverrel állítják elő. A stúdióban előállított hangjelet komputeren, vagy egy speciális, erre a célra szolgáló eszközzel digitalizálják, majd hangtömörítési eljárásnak vetik alá, végül interneten továbbítják egy szerver felé. Amennyiben az adott műsort teljes egészében szoftver segítségével készítették el, akkor a hallgatók felé is a szoftver fogja továbbítani az adást. Egy internetes rádióadás tömörített hangjelének sávszélessége a hangminőség függvényében 24 és 256 kilobit között van másodpercenként. Ezt az adatmennyiséget kell továbbítani külön, minden eszközre.

Mint valamennyi készüléknek, az internetes rádiónak is lehet hátránya méghozzá, hogy előfordulhat az, hogy az adás akadozik mivel, ha sokan hallgatnak egyszerre egy műsort, akkor az lassítja a szervert.

Ennek ellenére aki, online rádiózni kíván annak érdemes beszerezni egy internetes rádiót. Mert, ha a mindig kéznél lévő okos telefonjukat használnák erre a célra, akkor az nagymértékben lassítaná mobiljuk adatforgalmát. Továbbá az internetes rádiókat nagyon könnyen és gyorsan lehet működésbe hozni, minden elérhető rajtuk egy gombnyomással, valamint a rádióhallgatáson kívül használhatjuk még ébresztésre. Külön állítható a hétvégi és hétköznapi ébresztő és riasztó funkció is. A készülékek hátoldali hangkimenetének segítségével külső hangfalhoz is csatlakoztatni lehet őket. Fejhallgatót is be lehet dugni, jack-jack kábellel pedig ráköthetjük a meglévő mp3-, mp4-lejátszónkat is.
A legtöbb internetes rádió sztereo hangzásban szól, ennek köszönhetően élvezetesebb vele a zenehallgatás is. Fajtától függően valamennyi beépített akkumulátorral rendelkezik, ezáltal magunkkal vihetjük rádiónkat, ahová csak szeretnénk, még hosszabb utakra is.

Összességében, ha van internetes rádiónk, kedvenc rádióadóinkat, zenéinket mindaddig kiváló minőségben érhetjük el, amíg az internetre fel tudunk csatlakozni. Legyünk akár belföldön, akár külföldön vagy a Föld egy távoli pontján.

2014. szeptember 24., szerda

Nyomtatás otthon

A technológia fejlődése az előhívható fényképezőgépeket digitális készülékekre váltotta fel.  
Eleinte még elmentünk előhívatni a fotóinkat, azonban már egyre ritkábban tesszük. Ma már általában elektronikusan őrizzük fényképeinket például: számítógépeken, adathordozókon, közösségi oldalakon, stb.



Azonban manapság is előfordul, hogy szükségünk van képeinkre, plakátjainkra nyomtatott változatban is. Ekkor jön a dilemma, hogy otthon nyomtassunk vagy előhívassuk a képeket. Az összehasonlítások azt mutatják, hogyha nagyobb tételben szeretnénk kézbe venni képeinket, akkor körülbelül ugyanannyira jön ki, mintha otthon nyomtatnánk. Általában a 100. fotótól olcsóbb az előhívás, de ez attól is függ, hogy milyen anyagra és mekkora méretben nyomtatják ki őket. Mivel egy A4-es kép már több száz forintba kerül. Az előhívásra vállalatoktól függően napokat, vagy rosszabb esetben akár két hetet is várhatunk, és adatvédelmi törvények ellenére, soha nem tudhatjuk biztosan, hogy nem használják-e fel, nem mentik-e le képeinket .  Sokan azt gondolják, hogy időt spórolnak azzal, ha másra bízzák a nyomtatást, de ez csak részben igaz, hiszen mindenképpen elő kell készítenünk a képeket. Adathordozóra kell őket átmásolni, vagy feltölteni interneten keresztül és beállítani a méreteket, valamint a kívánt példányszámot. Nem árt utána járni annak se, hogy hová visszük képeinket, mert vállalatonként kisebb nagyobb eltérések vannak az árakat illetően.

Ha nem rendszeresen nyomtatunk több tucat fotót, akkor már megéri házilag nyomtatni. Persze ennek a költsége is attól függ milyen nyomtatóval dolgozunk és milyen papírral. Kényelmi szempontból kellemesebb a házi nyomtatás, hiszen akkor vehetjük igénybe, amikor csak szeretnénk. Ezek a készülékek már olyan technológiával lettek megalkotva, hogy bár némelyik csúcsminőségben nyomtat azonban kezelésük mégis egyszerű, egy-két gombnyomással működtethetőek, ezáltal mindenki számára könnyen kezelhetőek.

Nyomtatók összehasonlításából az derült ki, hogy hosszútávon alacsonyabb összegbe kerül, ha egy drágább, jobb minőségű géppel nyomtatunk.  Ezekhez olcsóbb a tinta, kevesebbet használnak belőle, így később fogynak ki, amivel a kiadásokat jócskán le lehet faragni. Azonban ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek feltétlen drága gépre van szüksége. Attól függ, mire szeretnénk használni a készüléket. El kell döntenünk, hogy magán vagy üzleti célokra, ugyanis például, ha plakátokat nyomtatunk, akkor már érdemes egy magasabb összegű gépre beruházni.

A legolcsóbb készülék a tintasugaras nyomtató. Beszerzése pénztárca barát, azonban hosszútávon sűrűn kell bele venni a tintát, ami viszont már nem a leggazdaságosabb megoldás. Továbbá lassúak és nem érik el a minőségi fényképek színvonalát, de amatőr céloknak megfelelnek. Előnyük, hogy ezek a készülékek több funkciósak, tehát másolnak, szkennelnek és faxolnak is. Korszerűbb változataik már vezeték nélkül, wifi-ről és bluetooth-ról is csatlakoztathatóak. Ha ilyen készülék vásárlása mellett döntünk, akkor arra ügyeljünk, hogy ne olyan nyomtatót vegyünk, amiben csak a fekete és a színes tintát tudjuk cserélni. Hiszen a színek nem egyformán fogynak, ha valaki sokat nyomtat pirosban és mégis ilyen eszközt vásárol számíthat rá, hogy , ha a piros szín „kifogy” vehet is újra egy patron színes tintát. Ezért sokkal célravezetőbb, ha olyan készüléket vásárolunk, ami öt alapszínnel dolgozik, így mindig csak azt kell cserélni, ami éppen kiürült. A fő probléma a tintasugaras nyomtatókkal az, hogy néha a kép kissé homályos és nem adja vissza a bőrszín valódi árnyalatát. Így a szakértők szerint, ha igazán szép színeket szeretnénk látni képeinken, akkor hatszínű nyomtatót vásároljunk. (Persze, a papír minősége is befolyásolja az eredményt.)

Tintavásárlásnál ügyeljünk arra, hogy milyen minőségűt választunk. Tudjuk, hogy a minőségi tintapatronok nem olcsóak, de az alternatív tintával készült képek tisztasága nem mindig tökéletes. Eltérő szerkezetű és minőségű tinta használata folyást eredményezhet, de rosszabb esetben előfordulhat az is, hogy eltömíti a fúvókákat, ami a fixfejes nyomtatók esetében javíthatatlan károkat okoz a készülékben. Vannak minőségi, alternatív gyártók és jobb kivitelezésű utántöltők is, de mielőtt választanánk, tájékozódjunk, hogy melyik a legjobb az otthoni gépünkbe.
Ilyen eszköz pl.: HP OFFICEJ 8610 E-AIO, EPSON WorkForce Pro, HP OFFICEJET PRO 8620 E-ALL-IN-ONE.

Másik nagy típusa a nyomtatóknak a lézernyomtatóké, amik már nem csak, hogy lényegesen gyorsabbak a tintasugaras nyomtatóknál, de képesek fényképminőségben nyomtatni. Maga az eszköz nem kifejezetten drága,  jó áron beszerezhető és ezek is multifunkcionálisak lehetnek, valamint kábel nélkül csatlakoztathatóak, korszerűbb változatai DVD-re is nyomtatnak. Azonban felépítésükben, papírkínálatukban nem a fotónyomtatáshoz, inkább exkluzív marketinganyagok előállításához alkalmasak. Fontos, ha lézernyomtatóval szeretnénk elkészíteni képeinket, akkor csak az ebbe tervezett papírt használjuk, a tintasugaras fotópapírok műanyag bevonata ugyanis beleolvadhat a készülékbe.
Ilyen pl.: a HP LASERJET PRO 400, HP Color LaserJetprinter, HP Officejet 4630 eAiO.

Ha igazán minőségi képanyagot szeretnénk, akkor hőszublimációs nyomtatót válasszunk! A 16 millió színnek köszönhetően élethűen árnyalják a képet. Az eszköz maga nem olcsó, de használata hosszútávon megtérülhet. Ezekhez a gépekhez egységcsomagban kapható a festékanyagokat tartalmazó fóliakazetta, és a speciális, más típusokkal nem helyettesíthető papír, így pontosan meg lehet mondani, a színhasználattól és tónustól függetlenül, hogy hány képre lesz elegendő egy adag, viszont állás közben nem fogyasztanak és nem száradnak bele. Valóban szép képeket tudunk velük előállítani, és sajátosságuk, hogy egy védőfólia is a képre kerül, ami tartósabbá teszi fényképeinket mivel ellenáll az UV-fénynek, így védettek a környezeti hatásokkal szemben és nem színeződnek el. A készülék hátránya, hogy csak és kizárólag fotónyomtatáshoz használható.



2014. szeptember 17., szerda

A Parker toll eredete

A Parker tollak rövid időn belül váltak nagyon népszerűvé egyedi technológiájuknak köszönhetően. Nem csak az Egyesült Államokban, hanem Európában is hamar elterjedtek. Innovációjának eredményeképpen mind a mai napig az egyik legismertebb írószer-márkaként tartjuk számon.


Sikerének története

Az USA-ban működött John Holland Gold Pen Company-nak volt egykori alkalmazottja George S. Parker. Parker, aki mellékállásban foglalkozott a vállalat tollainak értékesítésével. Azonban ezek az írószerek nem voltak túl jó minőségűek, így sorra mentek tönkre. Parkert nagyon zavarta, hogy selejt termékeket kell értékesítenie, ezért elvállalta, hogy megjavítja a tönkrement tollakat. Miután megismerte az írószerek belső felépítését rájött arra, hogy ennél ő jobbat is létre tudna hozni.

Megalkotta Lucky Curve névre keresztelt tollát, amelynek újszerűsége abban rejlett, hogy heggyel lefelé sem folyt ki az eszközből a tinta, mert amikor nem volt használatban a toll a tintát az íróeszköz belsejébe szívta vissza. Ezt először 1889-ben szabadalmaztatta. A találmány népszerűvé vált, így saját céget alapíthatott, aminek termékei annyira közkedveltek lettek, hogy 1920-1960 között, a golyóstoll megjelenéséig piacvezető termék volt.

1931-ben a Parker cég piacra dobta Quink nevű tollát. Ennek forradalmisága a gyorsanszáradó tintájában rejlett. A cég 1941-ig rohamléptekben fejlődött, és 30 év alatt több mint 400 millió dollár bevételre tett szert. Ennek következtében a vállalat terjeszkedni tudott Kanada, Dél-Amerika, India valamint Európa számos országában.

Miután feltalálták a golyóstollat a Parker cég nem hozakodott elő azonnal az új technológiával készült termékeivel. Várt, hogy aztán saját újításával nyűgözze le a világot. 1954-ben nem egy közönséges golyóstollat prezentált, hanem a Jotter elnevezésű írószert, aminek sajátossága a hagyományos golyóstollakétól eltérően abban rejlett, hogy a toll minden gombnyomáskor fordított egy kicsit a hegyén, így az egyenletesen kopott. Ez a fogyasztók körében rövid időn belül nagyon népszerűvé vált. Az eredeti Jotter-t Moholy-Nagy László tervezte. Így megváltozott az eddigi dizájn. A toll alsó részét más műanyagra cserélték, és a penna megkapta a jellegzetes, nyíl formájú klipszet. Ezzel a Jotter volt az első olyan toll, amely alakilag megegyezik a mostaniakkal.


A következő állomás a T-Ball nevű betét gyártása volt a cég történetében, amit 1957-ben kezdtek meg és, amelynek formája ugyan megegyezett a korábbival, de már barázdált volfrám-karbidból készült golyót tartalmazott, és emellett újfajta tintakeverékkel volt megtöltve. A változtatások lényege, hogy a korábbi tömör acélgolyókhoz képest a volfrám-karbid sokkal ellenállóbb, speciális felülete miatt pedig a tintaszállítás is könnyedebb. Mivel a barázdák beleakadnak a papírba, a golyó nem csúszik, így nincsenek kihagyások a vonalban. Ez a megoldás szintén tetten érhető a legtöbb mai golyóstollban.

1960-ban megérkezett a nyomógombos töltőtollak cserélhető betétje, ami először a Parker 45-nél jelent meg. 1970-ben hozták forgalomba a Parker T-1-es változatot, amelyet majdnem egészében titániumból készítettek. 1983-ban kezdték el gyártani a Parker legelegánsabb sorozatát, a Parker Premier Range-et 18 karátos aranyból, ezüstötvözetből és zománclakk fedőréteggel. Az előállítás helyében is történtek változások. 1987-ben Janesville-ből az angliai Newhaven-be költöztették a gyártást. A tollakon a Made in USA felirat Made in UK-ra változott.

1993-ban a Gilette felvásárolta a Parker vállalatot, mégis hét év kellett, mire a cég képes volt a teljes megújulásra. Új logóval, új termékekkel, új imázzsal tűnt ki a többi írószervállalat közül, amellyel a Parker a fiatalok körében is rendkívül népszerűvé vált.

2001-re a cég már a Sanford Csoport tagját képezte, így napjaink legnagyobb írószergyártó konszernjének a része.

2014. szeptember 10., szerda

Ceruzák és fajtái II.

A ceruza fajtái

Mint azt bizonyára sokan tudják különböző jelzések vannak feltűntetve a grafitceruzákon. Ezek azt mutatják, hogy melyik írószernek milyen a keménysége és mire ajánlatos használni. 
Fontos tisztázni, hogy ceruzáknál a keménység a karcolási keménységet jelenti.

Keménységtől függően a ceruzákat 9H-tól 9B-ig, 10H-tól 8B-ig valamint 9H-tól 8B-ig osztályozzák. Itt a H jelentése hard, mint kemény, a B az angol black rövidítése. Van egy úgynevezett F jelölés is, ami a „finomságot” jelenti és az angol a fine szóra vezethető vissza.

H-H9 a legkeményebb típus, ezt műszaki rajzokhoz, vázlatkészítésre érdemes használni. Ha eszközválasztásunk a H-H9 közé esik, akkor írásunk karcolni fogja a papírt, mély nyomot hagy rajta, azonban a nyom nem maszatolódik, a ceruza pedig kevésbé kopik, ritkán kell hegyezni. Viszonyításképp a H3 keményebb, mint a H2 és így tovább. Vonalvastagsága általában 0,25 mm.

A HB jelzés szintén egy keményebb fajta ceruzát jelöl, amely átmenet a H-s és B-s ceruzák között és alkalmas írásra, de már rajzolásra is kiváló. Vonalvastagsága: 0,35 mm. Lágyabb benne a grafit, így a ceruza is gyorsabban kopik, szükséges a gyakoribb hegyezés.

B-B9 a puhább ceruzák típusába tartozik, árnyékolásra tökéletes, de kisiskolások számára is könnyű vele írni. Ezek a ceruzák gyorsan kopnak, sűrűn kell őket hegyezni és a nyom is maszatolódik. Ha több rétegben szeretnénk felvinni valamit a papírra vagy satíroznánk, akkor is érdemes B-s ceruzát használni például B4, B6, B8-at, mert a grafit természetéből ered, hogy soha nem lesz egészen fekete színű, csak sötétszürke. Ráadásul, minél több rétegben viszünk fel valamit annál jobban fog csillogni. B2-B8 jó a tónusozáshoz is, azért mert puhább és a B sötétebb fajta, mint a H vagy a HB. Egy B4-es ceruza mindig puhább, mint egy B3-as ceruza. Vonalvastagsága 0,7 mm körüli.

Népszerű márka napjainkban a Koh-I-Noor, Faber-Castell, Ico és a Stabilo, melyeket mindannyian ismerünk.

Már a XVIII. században rájöttek, hogy különböző keménységű ceruzákat tudnak létrehozni, de azt, hogy az agyag és a grafit mellé festéket is keverhetnek csak 1874-ben fedezték fel. Ekkor találták fel a tintaceruzát, amely a XX. századi színes ceruzák őse és ma már a szivárvány összes színében kaphatóak. A bennük lévő grafit lehet vastagabb vagy vékonyabb, annak függvényében mekkora felületet szeretnénk kiszínezni.

1940 körül Japánban Tokuji Hayakawa alkotta meg a nikkelborítású töltőceruzát, amit nem kellett kihegyezni, mert nem kopott el és mindig kemény maradt a hegye, így hamar közkedvelté vált. Ma már a rotring korszerűbb és hétköznapibb ennél.

1970 körül terjedtek el a mechanikus ceruzák, a rotringok. Ezek fém, illetve műanyag borításúak lehetnek, ezekbe kell beletölteni a különböző vastagságú, milliméter vékonyságú grafithegyeket. Ezek a fajta ceruzák írásra, jegyzetelésre alkalmasak, de sokan ajánlják vázlatolásra is. Nehezebb kiradírozni, mint a hegyezhető ceruzákat.

A legismertebb ceruzatípusokon kívül találkozhatunk még szilárd grafit ceruzával, amit famentes ceruzának is szoktak nevezni és sajátossága, hogy nincsen burkolta. Elsősorban művészeti célokra használatos, de kiválóan lehet vele rajzolni és különböző grafikai hatásokat elérni vele papíron. Hegyezésükkor csak grafitpor keletkezik, amit árnyalásra is fel lehet használni

Létezik még pasztell ceruza, amivel úgy rajzolhatunk, mint krétával továbbá olyanok, amikkel ha írunk, utána írásunkat nem tudjuk kiradírozni. Ezek a kitörölhetetlen ceruzák. Kaphatók továbbá a jól ismert ácsceruzák és a rövid, olcsó golf ceruzák is.

2014. szeptember 4., csütörtök

Ceruzák és fajtái I.

A ceruza eredete

A ceruza őse az ólomvessző, latinul cerussa, az ólomfehér szóból ered. Később az ólom helyett a lágyabb ónvesszőt foglalták fatokba. Erre vezethető vissza a magyar neve, író-ón, amiből később irón kifejezés lett.

Egy idő után nem csak ólomból, hanem fémezüstből, faszénből és krétából is faragtak írószerszámokat. A szén egy származékát, a grafitot egy angliai feltaláló fedezte fel Seathwaite völgyben 1564-ben, és rövidesen megjelentek az első ceruzák is a félszigeten. 1761-ben Kaspar Faber, a Faber-Castell cég alapítója Nuremberghez közel kezdett ceruzagyártásba és a nevével fémjelezett termékei mai napig forgalomba vannak. Majd Hardtmuth osztrák és Conté francia kutatók újításai forradalmasították a ceruzagyártást.

Nicholas Conté francia feltaláló jött rá elsőként arra, hogyha a grafitport agyaggal összekeveri, akkor az így kapott anyaggal könnyebben és szebben lehet írni, továbbá azt is megfigyelte, hogy a keverék arányainak változtatásával a ceruza keménységén is lehet változtatni. Találmányát, a grafitceruzát először 1795-ben szabadalmaztatta és ő is egy fából készült foglalatba helyezte a grafit és az agyag kiégetett keverékét.

Ezzel a technikával ma is, bármilyen keménységű ceruzát elő lehetett állítani, amely a művészek és a rajzolók számára is igen hasznos. A finomabb ceruzabelek előállításánál nagy gondot fordítanak a grafit felaprítására, tisztaságára, hisz a ceruzavonalak egyenletességére és fedőképességére igen jó hatással van, ha a grafit kristályos szerkezete épen megmarad, és szennyeződéseket sem tartalmaz.

Amikor a grafit annyira elterjedt, hogy előállításához nem volt elegendő természetes alapanyag, a kutatók a mesterséges grafit előállítására kényszerültek rá. Acheson kísérletezte ki, hogy a grafit a szilíciumkarbid hő okozta bomlásos reakció révén jön létre. Az így felfedezett mesterséges grafit rendkívül, tiszta nem is véletlen, hogy jelentősége megnőtt.

A ceruza fa burkolatát hársfából és égerfából, vagy különböző fenyőkből állították elő, de később ezt is mesterséges anyagokkal kellett pótolni. Napjainkban már ez a burkolat lehet műanyagból is, így lehetővé vált a ceruzákat hajlítgatni, formázni. Méretüket illetően is lehetnek hosszabbak, rövidebbek, alakjukat tekintve akár háromszög, hatszög vagy a hagyományos kerek forma is.

2014. augusztus 15., péntek

A HP története

A Hewlett-Packard, ismertebb nevén HP története két egyetemista, és a Szilícium-völgy története. 


A két fiatal a Stanford Egyetem elvégzése után elhatározta, hogy közös vállalkozásba kezd. Bill Hewlettről és David Packardról van szó, az 1934-ben végzett mérnökökről, akik egykori professzoruk ösztönzésére, Packard házának garázsában kezdték el a munkát. 1938-at írtunk ekkoriban, a helyszín pedig a kaliforniai Palo Alto.

A környék később az elektronika és a számítástechnika fellendülésével „Szilícium-völgy” néven vált ismertté az ide települt jelentős számítástechnikai ipar révén. Ma itt található többek között az Apple, Adobe, Google, eBay, Intel, NVidia, SanDisk, Sun és a Yahoo központja. Felvirágoztatásában nem kis szerepe volt a Hewlett-Packardnak, így egyes vélemények szerint az a bizonyos hátsó garázs a legendás völgy születési helye.

A cég eredetileg inkább mezőgazdasági és ipari elektronikus termékek gyártását tartotta fókuszban. Később azonban úgy döntött, hogy jobban összpontosít a jó minőségű elektronikus vizsgálati és mérési eszközök készítésére.

A 1940-es évektől rengeteg elektronikus vizsgálati berendezést gyártott, többek között jelgenerátorokat, feszültségmérőket, oszcilloszkópokat, frekvencia számlálókat, hullám elemzőket, és számos más eszközt készített. Termékeik megkülönböztető jellemzője volt a mérési határértékek kitolása és a pontosság, a HP eszközök sokkal érzékenyebbek, pontosabbak, és precízebbek voltak, mint a hasonló berendezések.
1960-ban a cég összefogott a japán Sony és a Yokogawa Electric vállalatokkal termékek japán gyártására. A termékek nem arattak nagy sikert, mivel Japánban túl magasak voltak a HP designjegyeket magukon hordozó termékek gyártási költségei.

1966-ban betört a számítógépes piacra saját HP 2100 és HP 1000 névre keresztelt miniszámítógép sorozataival. Ezen a néven 20 évig gyártottak termékeket, amelyeket a HP 9800 és HP 250 sorozatú asztali és üzleti számítógépek követtek.

1984-ben, HP bevezette a tintasugaras- és lézernyomtatókat. Ezzel együtt indult meg a szkenner gyártás is. Később sikeres multifunkciós termékeket fejlesztettek, amelyek egyben voltak nyomtatók, szkennerek, fénymásolók és faxok. Elindult a HP LaserJet-tel gyártása, ami rendkívül népszerű vonal volt a lézernyomtatók piacán.

A 1990-es években, HP kibővítette a számítógépes termékcsaládot, amely kezdetben az egyetemi, kutatási és üzleti felhasználók számára készült. A cég 2005-ben, a hpshopping.com-on független leányvállalatot indított, melynek célja a közvetlenül a fogyasztóknak történő eladás volt az interneten.

2014. augusztus 8., péntek

Az NVIDIA története

Az nVIDIA Corporation egy kaliforniai székhelyű, elsősorban korszerű grafikus processzorai révén ismert számítástechnikai vállalat. Újabban több platformhoz (PC, Macintosh, XBox és PlayStation 3) is gyárt perifériákat. 

Felirat hozzáadása
A céget 1993-ban alapította Jen-Hsun Huang, a jelenlegi cégvezető, Curtis Priem, és Chris Malachowsky. 2000-ben felvásárolta riválisát a 3dfx-et, az egyik legnagyobb céget az iparágban, 2005. december 14-én az ULI Electronics vállalatot, 2006 márciusában a Hybrid Graphics vállalatot, majd 2007. január 5-én bejelentették, hogy befejezték a PortalPlayer, Inc. akvizícióját.

1995-ben kiadták első NV1 elnevezésű grafikus kártyájukat. Quadratic surface technológiával, integrált audió kártyával és Sega Saturn porttal rendelkezett. Több Saturn játékot átportoltak PC-re az NV1 segítségével, ilyen volt a Panzer Dragoon és a Virtual Fighter.

A piaci érdekeltsége a Microsoft DirectX bejelentésével megszűnt. Következésképpen az NV1 fejlesztése folytatódott, de már egy új név alatt, ez volt az NV2 project, amibe dollármilliókat fektettek be. A Sega remélte, hogy az integrált audió és grafikus chip lefaragja a gyártási költségeket, így olcsóbban elő tudja állítani a következő konzolját. Hamarosan rá kellett azonban jönnie, hogy a quadratic surface technológia nem a járható út, így az NV2 fejlesztése sosem fejeződött be.

Az nVIDIA cégvezetője, Jen-Hsun két sikertelen termék után rákényszerült, hogy változtasson valamin, hogy a céget életben tudja tartani. Felvette ezért David Kirk, Ph.D. tudományos szakembert, aki szoftverfejlesztőként dolgozott a Crystal Dynamics vállalatnál.

A cég átalakítása során a teljes DirectX támogatás mellett döntöttek, és lemondtak a multimédiás funkcionalitásról a költségek leszorítása érdekében. A vállalat bevezetésre hozott egy 6 havi termékkiadási ciklust. Egy termék jövőbeni kudarca ezáltal nem veszélyezteti a cég fennmaradását.

Miután elérték, hogy piacvezetőként integrált grafikus chipkészletet tudtak szállítani, az nVIDIA újabb célként tűzte ki, hogy megduplázzák a pixel pipeline számát a chipen, hogy újabb teljesítménynövekedést érjenek el.

1999 őszén látott napvilágot a GeForce 256 (NV10). 120 MHz-en futott és profi videógyorsítóval, mozgás kompenzációval, hardware-es alpha-blendig-gel, és 4-pixeles pipeline-nal látták el. A GeForce lesöpörte vetélytársait, köztük az ATI Rage 128-at, 3dfx Voodoo 3-at, Matrox G400 MAX-ot, és a RIVA TNT2-t.
Sikerei révén, együttműködésre jutott a Microsoft-tal, miszerint az nVIDIA fejleszti a GeForce 3 grafikus kártyát az Xbox játék konzolhoz. A vállalat legjobb mérnökei minden idejüket a projektbe fektették.

2014. augusztus 4., hétfő

A családias bevásárlóközpontokat kedvelik a magyarok

Egy 21 országra kiterjedő kutatásából kiderült, a magyar vásárlók a lakóhelyük közelében lévő bevásárlóközpontokat jobban kedvelik az óriásplázáknál, illetve inkább vásárolnak a megszokott helyeken az internet helyett. A bevásárlóközpontok tulajdonosainak ezért is érdemes folyamatosan fejleszteni a központjaikat.

Felirat hozzáadása
A CBRE legújabb kutatása (How Consumers Shop 2014) 21 európai és közel-keleti országban 21 ezer embert kérdezett meg a vásárlási szokásaikról. Az eredményekből kiderült, hogy a vásárlók szívesen mennek felújított plázákba és előszeretettel keresnek fel új üzleteket, illetve a már ismert márkák bővített üzleteit. Azok a látogatók, akik magasabb keresettel rendelkeznek, jobban méltányolják a fejlesztéseket és a modern műszaki adottságok is jó hatást gyakorolnak a vásárlók kiadásaira. A vásárlók jellemzően örülnek a változásoknak, ugyanis a megkérdezettek 40 százaléka szerint történt valamilyen komolyabb fejlesztés az általuk látogatott plázákban. Míg a magyar vásárlók körében kiemelkedően magas azoknak a száma, akik nem érzékeltek újítást az elmúlt években, ezért különösen érzékenyek vagyunk bármilyen pozitív változásra.

A fontossági lista szinte minden országban ugyanaz; az árszínvonal, a tisztaság, a biztonság és az ingyenes parkolás a legfontosabb a vásárlók számára. A felmérésből kiderült, az idősebbek számára az ingyenes parkolás, míg a fiatalabbak számára a wi-fi lefedettség, a boltok kínálata és az éttermi kínálat bír vonzerővel.

A vásárlói preferenciák alapján a jelentésében három jól elkülöníthető csoport rajzolódik ki:
1.   a „pláza-társadalmak”, ahol a fogyasztók élményt és újszerűséget várnak el a plázáktól: ilyenek a dél-európai országok és Írország, valamint Románia;
2.   a „haszonelvű vásárlók” országait, ahol a praktikum a legfontosabb hívó szó: ilyenek a skandináv országok, illetve térségünkben Csehország;
3.   az „európai mainstream” pedig a két szélsőség között áll: a legtöbb vizsgált ország ebbe a csoportba tartozik. Hazánk is Ausztria és Nagy-Britannia mellett.

„Az elmúlt években a magasabb sajáttőkét felmutató tulajdonosok képesek voltak beruházni, főleg a nagy, domináns plázákba, gyakran a kisebb bevásárló-központok rovására. Ugyanakkor a kisebb plázák és a sétálóutcák továbbra is látogatottak és sok vásárló számára különösen fontosak, ezért ezeknek a fejlesztése is fontos.” - mondta John Welham, a CBRE európai kiskereskedelmi befektetésekért felelős vezetője.

A magyar vásárlókra jellemző, hogy a családias és a lakóhelyük közelében lévő bevásárlóközpontokat jobban kedvelik a nagy plázáknál. Ezen kívül jobban szeretnek bevásárló-utcákban vásárolni a közép- és kelet-európai országok lakóihoz képest, de ez a szám nyugaton még nálunk is nagyobb. Nem rettennek vissza az utazástól sem, ez a nyugat-európai és a skandináv országokra egyáltalán nem jellemző. Kiderült, ahogy a jövedelmek nőnek, az utazási kedv arányosan csökken az európai országok vásárlói között.

„Mi magyarok vagyunk a legoptimistábbak a régebbi, lakókörnyezetünkhöz közel álló plázákkal kapcsolatban: a magyar vásárlók túlnyomó többsége szerint ezek a bevásárló-központok sikeresen felveszik a versenyt az online vásárlással is - ezt a svájciak is így gondolják, és tökéletesen ellentétben van a román vagy a brit fogyasztók véleményével.” - tette hozzá Borbély Gábor.

Érdekes eredmény, hogy a magyarok meglepően aktívak az interneten, szívesebben böngészünk és informálódunk az internetes portálokon, mint a boltokban, de ennek ellenére a vásárlások alkalmával a boltokat részesítjük előnyben. Az online vásárlások száma a magyarok körében csupán 45 százalék, ez az arány Csehországban például több mint 70 százalék, de Románia is megelőz minket 63 százalékkal.
„Ez rámutat arra, hogy a jövőben is nagyon fontos marad a márkakommunikációban a fizikai boltok szerepe. Habár a kereskedőknek készülniük kell az online további térnyerésére – applikációk fejlesztésével, vagy a közösségi média alkalmazásával, az értékesítés klasszikus csatornája, a bolt szerepe megmarad.” – tette hozzá Kákosy Zsolt, a CBRE ingatlan-vagyongazdálkodási divíziójának vezetője.

2014. július 27., vasárnap

A Nielsen adatai szerint nőtt a vásárlási kedv a fogyasztók körében

A Nielsen fogyasztói bizalmi indexe az elmúlt időszakban újabb rekordot ért el Magyarországon. Ez leginkább annak köszönhető, hogy a legutóbbi felmérések óta többen látják pozitívabbnak a pénzügyi helyzetüket, és emellett a fogyasztók vásárlási kedve is javult.

56 pontra emelkedett az idei második negyedévi felmérés alapján a fogyasztási bizalmi index hazánkban, az első negyedévhez viszonyítva, ahol ez a szám két ponttal kevesebb volt. Ennél nagyobb mutatót (59 pontot) legutoljára 2010 negyedik negyedévében mértek az elmúlt évek során.

Az index javulásának feltehető oka, hogy a fogyasztók vásárlási kedve javuló tendenciát mutat. A magyar megkérdezettek 15 százaléka látja megfelelőnek a saját pénzügyi helyzetét és az árakat arra, hogy megvásárolja, amire szüksége van. Ez a mutató az előző negyedévhez képest 3 százalékponttal magasabb.

Az index 3 összetevője közül a megkérdezettek a legpozitívabban a személyes pénzügyi helyzetüket tekintik, közülük 22 százalék tekint derűlátóan az elkövetkezendő egy évre a személyes pénzügyi helyzete szempontjából. Ez az arány is 3 százalékponttal magasabb az előző negyedévhez képest.

Az index harmadik alkotóelemével, a munkahelyi kilátásokkal kapcsolatban is kedvezőbb lett a mutató. Az elkövetkező 12 hónapban a válaszadók 13 százaléka látja ideálisabbnak a munkahelyi kilátásokat. Ez a szám az előző negyedévben 12 százalék, a negyedik negyedévben, pedig csupán 8 százalék volt.

Azonban az európai átlagtól még így is elmarad a magyar fogyasztói bizalmi index, az ugyanis az első negyedévi 75 pontról 77 pontra emelkedett, szemben a magyar 56 ponttal.

A harminckét vizsgált ország közül a fogyasztói bizalmi index az első negyedévhez viszonyítva huszonnégy országban emelkedett, kettőben változatlan maradt, hatban pedig csökkent.

Ha a mutató 100 pont feletti, az országokban optimistának, ha 100 pont alatti, pesszimistának számítanak a fogyasztók. Európában egyetlen ország, Dánia tükröz derűlátást, az ország indexe ugyanis 106 pont. Az előző negyedévben Svájc is ebbe a kategóriába tartozott 104 ponttal, de a legújabb felmérések alapján az ország indexe 99-re csökkent.

Dr. Venkatesh Bala, a Nielsen Holdinghoz tartozó The Cambridge Csoport vezetőgazdasági szakértője szerint Európa egyes részein és Észak-Amerikában is javulnak a bizalom mutatói, ami azt jelzi, hogy a fejlett országok gazdasága kezd magára találni. Azt is elmondta, hogy a gazdaság csak úgy fejlődhet kitartóan, ha a munkaerő piac tovább erősödik.

Közép - és Kelet-Európában a legnagyobb fogyasztói bizalommal Csehország rendelkezik, 76 ponttal. A további sorrend ebben a térségben: Románia 73, Szlovákia 72, Lengyelország 71, Bulgária 69, Ukrajna 61, Szerbia 51, Horvátország 50, Szlovénia 49 ponttal rendelkezik.

Két déli szomszédunk, Horvátország és Szlovénia csak az utolsó Portugáliát előzik meg.
Ausztria 85 ponttal rendelkezik, de ez még így is 3 ponttal kevesebb az előző negyedévhez képest.

Növekedett azonban a románok (6 százalékpont), az ukránok és a horvátok (5 százalékpont), valamint a szlovákok (4 százalékpont) mutatója az előző negyedévhez képest.

A dél-európai régióban, Görögországban a fogyasztói bizalmi index javult, 53-ról 55 pontra, Olaszországban 51ről 57-re, Spanyolországban 61-ről 62-re, Portugáliában azonban 48-ről lecsökkent 45-re.

Globálisan a hatvan felmért ország átlagos indexe 1 ponttal nőtt, 96-ról 97 pontra, ami már csak 3 pontra van az optimista zónától. Ha a világ összes országát vizsgáljuk, 100 pont felett mindössze tizenkét ország található, ezek közül India áll az élen 128 ponttal, ezt követi 123 ponttal Indonézia, a Fülöp-szigetek 120 ponttal, majd Kína 111 ponttal.

A fogyasztói bizalmi index alakulása tehát globálisan egy ponttal növekedett az első negyedévhez képest, 96-ról 97 pontra. Az európai átlag ezzel szemben két ponttal, 75-ről 77-re növekedett. Németországban azonban az első negyedévi 99 pontról a másodikra már 96-ra csökkent. Az Egyesült Királyságban, pedig 3 pontos növekedés figyelhető meg, itt ugyanis 87-ről 90-re nőtt a fogyasztói bizalmi index 2014 második negyedévében.

2014. július 24., csütörtök

Kisiskolásként kezelik rajongóikat a márkák?

A márkák a Facebook rajongókat 7-11 évesek szintjén kezelik, derült ki a marketinganalitikával foglalkozó Track Mavens (USA) egyik tanulmányából.


A márkák posztjainak kétharmada ötödikesek olvasási szintjén íródott, a posztolások átlaga pedig negyedikesekre szabott, ebbe már beleértendő a 17,5 százalék elsősök szintjén megjelenő üzenet is. Pedig a Facebook szabályzata szerint a felhasználóknak be kell tölteniük a 13 éves kort, hogy regisztrálni tudjanak.

Érdekes megállapítás még, hogy a felkiáltójellel végződő mondatokat háromszor annyian olvassák, mint a ponttal végződőeket, a kérdőjel, pedig 23 százalékos érdeklődést generál.

Kiderül az is, hogy a hétvégi üzenetek sokkal több elérést biztosítanak, bár a legtöbb márka inkább hétköznapokon posztol. A márkák 16 százaléka posztol minden hétköznap jelenleg, 9-9 százalék pedig a hétvége napjain. A posztonkénti átlagos interakció vasárnap a legmagasabb (2,7), ezt követi a szombat (2,5), majd a hétköznapok (2,2). Az adatok Amerikára igazak, kíváncsiak lennénk azonban arra is, hogy ezek a számok hogyan alakulnak Magyarországon.

A tanulmány azt is kimutatta, hogy a vizualitás kiemelkedő jelentőségű, ugyanis a márkák posztjai 88 százalékban tartalmaznak képeket, az ilyen fajta bejegyzések 2,3 interakciót képeznek átlagosan, szemben a kép nélküliekkel, amelyek csupán 1,7-et.

A kutatók azt is megállapították, hogy valóban nem érdemes óriáscsecsemőként kezelni a felhasználókat, mivelhogy a legjobb eredményt (6,2 interakciót) a 80-89 szavas posztok érték el, míg a márkák bejegyzéseinek nagy többsége csupán 10-19 szavas, és átlagosan csak 2 interakciót generál.

2014. július 20., vasárnap

Cégtörlési rekord a második negyedévben

Az Opten céginformációs szolgáltató állítása szerint 2014 második negyedévében a cégbíróság összesen 10 297 céget törölt.

A cég adatai szerint 12 százalékkal nőtt a megszűnések száma az előző negyedévhez, és 13 százalékkal a tavaly ilyenkor mért adatokhoz képest.

A cégtörlések száma minden mért időszakban egyre magasabb, 2014 első felében 19 615 törlést regisztráltak, ez 10 százalékkal magasabb, mint a 2013 második felében mért adat. 2013 első felében 15 534 céget töröltek.

2014 második negyedévében a törlések felét a cégbíróság rendelte el felszámolási eljárás eredményeként.

Az Opten ügyvezető igazgatója, Tóth Tamás elmondta, bíztató jel, hogy a felszámolási eljárást követően megszűnő cégek száma egyre csökken, tehát kevesebb az olyan cég, amely kifizetetlen adósságot hagy maga után, ez pedig a gazdaság stabilizálódását segítheti elő.

A magyarországi cégalapítások száma ismét visszaesett az előző negyedévi növekedéshez képest.

2014. július 16., szerda

Vásárlási szokások

Egy újonnan végzett felmérésből kiderült, a magyar vásárlók inkább a családias, lakóhelyük közelében lévő bevásárlóközpontokat részesítik előnyben, mint az óriásplázákat, mindemellett szívesebben vásárolnak a megszokott, régebbi központokban, minthogy az interneten vegyék meg a számukra szükséges termékeket.

A CBRE 21 európai és közel-keleti országra kiterjedő felmérésében, 21 000 fogyasztót faggattak vásárlási szokásaikról, melynek eredményeképpen kiderült, hogy a vásárlók többsége szívesem rója a felújított plázákat, és előszeretettel keresi fel az új üzleteket vagy a már ismert, kedvenc márkák bővített boltjait. Elmondható, hogy a vásárlók túlnyomó része örül ha például kedvenc bevásárlóközpontja átalakításáról, vagy éppen felújításáról van szó, azonban a magyar vásárlóknál kiemelkedően magas volt azok aránya, akik nem érzékeltek újítást az elmúlt években, ezért különösen érzékenyek vagyunk bárminemű pozitív változásra.

A plázákkal kapcsolatos vásárlói preferenciák terén nem meglepő, hogy az árszínvonal, a tisztaság, a biztonság és az ingyenes parkolási lehetőség végeztek az élen, mellyel minden ország fogyasztói egyetértettek. A korosztályok megoszlása alapján azonban jól megfigyelhető egy adott preferencia is: míg a fiatalabbak jobban értékelik a boltok kínálatát (például éttermi kínálat) és az olyan különböző kiegészítő szolgáltatások jelenlétét, mint az ingyenes WiFi lefedettség, addig az idősebb vásárlók számára az ingyenes parkolás bír kiemelkedő vonzerővel.



A felmérés során három, jól elkülöníthető csoport rajzolódott ki:
1.   a „pláza-társadalmak”, ahol a fogyasztók élményt és újszerűséget várnak el a plázáktól: ilyenek a dél-európai országok, Írország, valamint Románia
2.   a „haszonelvű vásárlók” országai, ahol a praktikum a legfontosabb hívó szó: ilyenek a skandináv országok és Csehország
3.   az „európai mainstream” pedig a két szélsőség között áll: a legtöbb vizsgált ország ebbe a csoportba tartozik: Magyarország, Ausztria, Nagy-Britannia

„Az elmúlt években a magasabb saját tőkét felmutató tulajdonosok képesek voltak beruházni, főleg a nagy, domináns plázákba, gyakran a kisebb bevásárlóközpontok rovására. Ugyanakkor, a kisebb plázák és a sétálóutcák továbbra is látogatottak és sok vásárló számára különösen fontosak, ezért ezeknek a fejlesztése is lényeges.” - mondta John Welham, a CBRE európai kiskereskedelmi befektetésekért felelős vezetője.

A magyar lakosságra koncentrálva elmondható, hogy szívesebben költjük el pénzüket bevásárló utcákban, mint a közép- és kelet-európai országok lakói, bár, ez az arány még mindig kisebb, mint tőlünk nyugatabbra. Ezen kívül, sokkal többet vagyunk hajlandóak utazni egy-egy bevásárlásért, mint a nyugat-európaiak vagy a skandinávok. Az utazási kedv azonban a jövedelmek növekedésének megfelelően csökken.

Továbbá az is kiderült, mi magyarok vagyunk a legoptimistábbak ezen kereskedelmi központokkal kapcsolatban, ugyanis a svájciakkal egyetértve, szerintünk sikeresen kiállják a versenyt az online vásárlással szemben is, ami azonban teljesen szembemegy a román vagy a brit fogyasztók véleményével.


Attól függetlenül, hogy a hazai vásárlók igen aktívak az interneten és szívesen informálódnak a termékekről az elektronikus portálokon, vásárláshoz még mindig a boltokat részesítik előnyben. A magyarok 45 százaléka vásárol on-line, míg ez az arány 70 százalék felett van Csehországban és Romániában is 63 százalék. Ez rámutat arra, hogy a jövőben is nagyon fontos elem a márkakommunikációban a fizikai boltok szerepe. Habár a kereskedőknek készülniük kell az on-line világ további térnyerésére is, melyet a különböző applikációk fejlesztésével és a közösségi média alkalmazásával tehetnek hasznossá maguk számára.

2014. július 13., vasárnap

A nyugat-európai cégek bölcsebbé váltak

Az Atradius Fizetési Szokások Barométerének 2014-es kiadásából kiderül, a nyugat-európai cégek összeszedettebbek a számlák fizetésében illetve behajtásában, üzleti partnereik kiválasztásakor pedig sokkal elővigyázatosabbak lettek, emellett az általános fizetési morál is javul. Ennek ellenére nem árt óvatosnak és körültekintőnek lenni, ugyanis a 2014-re várt minimális mértékű gazdasági fellendülés gyenge lábakon áll, ez pedig csődhöz is vezethet.

A nyugat-európai cégek tanultak az elmúlt évek negatív tapasztalataiból, ugyanis az Atradius Fizetési Szokások Barométer felmérései alapján megállapítható, hogy a 13 nyugat-európai országra kiterjedő kutatás szerint a cégek 2014 első negyedévében eladásaik értékének már csak 42,4 százalékát adták hitelbe, szemben a tavalyi 45 százalékkal.

Egy újabb pozitív fejlemény, hogy ma már 5 nyugat-európai cég közül 3 használ valamilyen követeléskezelési eszközt. A leggyakoribb a fizetési felszólítás kiküldése, (46,2 %), a céginformáció beszerzése (43,3 %), valamint a valamilyen fedezett/biztosított fizetési kérése (36,7 %).

Vanek Balázs, az Atradius Hitelbiztosító országigazgatója szerint figyelemre méltó, hogy a legfrissebb felmérések szerint a nyugat-európai vállalkozások mennyivel tudatosabban kezelik a pénzügyeiket, beleértve a kintlévőségüket is tavalyhoz képest. Az adatokból kiderül, hogy a cégek gondosabban válogatják meg a partnereiket, nem szállítanak ismeretlen cégeknek hitelbe, és nagyobb arányban alkalmaznak követeléskezelést.

Vanek Balázs szavait alátámasztja, hogy a kintlévőségek átlagos forgási sebessége (DSO) 2014-ben 52 nap, szemben a tavalyi 56,6 nappal. Habár a nyugat-európai vállalatközi számlák értékének 37,6 százalékát késve fizették, a 90 napon túli tartozások aránya ezzel szemben nagymértékben javult.



2014. július 10., csütörtök

Elengedhetetlen kellékek az irodában

A papír eredete
Nem teljesen tisztázott, hogy ki volt a papír feltalálója, de a legelfogadottabb nézet szerint 105-ben Kínában Ho-ti császár (Han dinasztia) uralkodása alatt, fegyvertárának igazgatója Caj-lun javasolta a papír bevezetését a selyem helyett. Már korábban is készítettek selyem- vagy rongydarabkákból pépet, majd ebből "papírt", azonban a selyem nagyon drága anyag volt. Felhasználták egyes vidékeken a papíreperfa kérgét is, melyet fahamuval főztek, majd pépesítettek. Ebből a fakéregből még ma is különleges lapokat készítenek Japánban.

Az arabok elsősorban rongyot használtak alapanyagnak, ez terjedt el Európában is. Magyarországon az első papírmalmok valószínűleg a XVI. század első felében Nagyszebenben és Brassóban létesültek. A papírgyártás egészen a XIX. századig meglehetősen körülményes és drága maradt, míg a papír előállítására el nem kezdték használni a gőzhajtású papírmalmot, ami fából állította elő a papírgyártáshoz szükséges rostokat. Ma már elképzelhetetlen egy iroda munkája papír nélkül. 

A hegyező története
1828-ban találták fel az első mechanikus hegyezőt Franciaországban. A mechanikus hegyezés azonban legalább annyi időt vett igénybe, mintha kézzel fabrikálták volna, ezért nem híresült el. Az első olyan hegyező, amely nagyon hasonlít a napjainkban ismerthez, 1847-ben került a piacra. Később, a tekerős ceruzahegyezők hozták az áttörést, majd 1904-ben, egy praktikusabb darab látott napvilágot. Az 1940-es években megszületett az irodai ceruzahegyező, a ceruzát csak bedugták a gépbe, és az elvégezte a feladatot.

A hibajavító története
A hibajavító feltalálása Bette Nesmith Graham gépírónőnek köszönhető, aki egy napon megelégelte, hogy egyetlen kis hiba miatt újra kellett gépelnie egy teljes oldalt. Bár, sokat változott azóta a világ, a mai napig az irodák egyik elmaradhatatlan kelléke továbbra is a hibajavító. Graham egy konyhai turmixgépben próbálta előállítani a tökéletes hibajavítót sminkanyagokkal és vizes alapú fehér temperával.